Zöld karácsony I. – Ajándékozz tudatosan!

  • 3 perc

Ma reggelre virradóan az Instagramot ellepték a ‘Hello December!’ posztok, az időjárás-előrejelző alkalmazásban pedig több hópihe is díszeleg a hét napjainak neve mellett. Beköszöntött az év utolsó hónapja, ami nemcsak azt jelenti, hogy most már nem lehet szúrós szemekkel nézni a munkatársakra, ha Mariah Carey-t vagy Wham!-et bömböltetnek az irodában, hanem azt is, hogy kezdetét vette az idei advent.

Az első adventi gyertyaláng fellobbanásával talán még mindannyian idilli romantikával gondolunk a karácsonyra. A láng eszünkbe juttatja gyerekkori szép emlékeinket, megnyaljuk a szánk szélét a menüre gondolva, és elkezdjük visszaszámolni a perceket a megérdemelt pihenésig. Aztán megállunk egy pillanatra, és kicsit összeszorul a gyomrunk, hiszen ha advent első vasárnapja van, az azt is jelenti, hogy lassan ajándékbeszerző túrára kell indulni.

De mi lenne, ha idén karácsonykor elkerülnénk ezt az érzést, és a klasszikus csoki-parfüm-zokni triumvirátus uralma alól kilépve, ellenállva az AKCIÓ felirattal járó kísértésnek, újragondolnánk az ajándékozást? Mert lehet kincseket találni jó hangulatban is, anélkül, hogy a tömeget kerülgetnéd a plázákban. Ráadásul olyan kincseket, amikkel hozzájárulsz Földünk megóvásához is!

Grafika: Nosek Mimma
Szöveg:
Domján Julcsi és Konkoly Niki

Frissítve: 2021. október 14.

Adj élményt!

Ebben a felgyorsult, rohanó világban néha még önzetlenül is kevés minőségi idő jut a szeretteinkre. Pedig mi mélyíthetné el jobban a kapcsolatunkat velük, mint az együttlét? Bármennyire közhely, hidd el, hogy például egy kirándulás sokkal maradandóbb és személyesebb, mint egy újabb könyv vagy bögre. Ezért, mielőtt ma elindulnál, és a nyakadba vennéd a karácsonyi vásárt, tervezd meg inkább a jövő évedet.

Készíts kézzel készített kuponokat, melyekkel havonta egyszer kiválthatnak családtagjaid, barátaid veled egy programot. Ez lehet mozi, színház, koncert, jégkori, városi tematikus túra, vonatjegy egy hétvégi kiruccanásra, vagy akár a NatGeo által is ajánlott Országos Kéktúra! Külön fogják értékelni a szeretteid, ha olyan programra, előadó koncertjére vagy rendező darabjára kap jegyet, akiről az elmúlt időben áradozott neked. Figyelmes ajándék lehet a tanulás, fejlődés élménye is, például egy nyelvtanfolyam, vagy a tudatos ruhatár kialakításához nagyon hasznos színtanácsadás is. De a közös alkotás is jó móka, és ma már számtalan kreatív workshopból válogathatsz, mint például a RisoPlant florárium és betonkaspó-készítő, vagy a PINKPONILO zero waste varrós workshopjai.

Floráriumkészítő workshop, kézzel készített ajándék
RisoPlant florárium készítő workshop

Készítsd te az ajándékot!

A legjobb hangolódási recept a karácsonyhoz, ha te magad készíted az ajándékokat. Viszont ahhoz, hogy ezzel ne növeld az ünnep ökológiai lábnyomát, a legjobb, ha olyan meglepetésekkel készülsz, ami elfogyasztható vagy újrahasználható. Egy adag alma– vagy hagymalekvár, illetve egy tálca süti sok pocakot és szívet fog melengetni a téli hónapokban. Az ételek mellett pedig már nagyon sok kozmetikai termék, például szappan, vagy épp krémdezodor receptje is elérhető online. De ennek a videónak a segítségével horgolhatsz sminklemosó korongokat, és a méhviaszos csomagolóanyag is remek ajándék!

Ha inkább közösségben kreatívkodnál, akkor kövesd figyelemmel a Green Guide Budapest Facebook-oldalán a programajánlókat, ugyanis rengeteg zöld workshop is lesz ebben a hónapban, amiket egy csokorba gyűjtünk minden hétfő reggel.

Kézzel készített ajándék, mézes sütemény
Fotó: Mark Mühlberger // Unsplash

Ha mégis vásárolnál…

Persze előfordulhat, hogy van olyan ajándékozottad, akinek inkább készterméket vásárolnál. Ez esetben viszont, ha tudod, mindenképp helyi tervező vagy termelő környezetbarát portékáinak megvásárlásával támogasd a hazai kisvállalkozásokat! Ezzel a készítő gyermekének táncóráit vagy új biciklijének megvásárlását támogatod, nem pedig egy környezetet károsító nagyvállalat CEO-jának bankszámláját duzzasztod tovább.

Térképünkön részletesebben írtunk kedvenc ökodizájn és ajándékboltjainkról és vásárainkról, de az alábbi linkeken is eléred ezeket:

Csodás ajándékokat lehet összeállítani a csomagolásmentes boltok termékeiből is, ahogy az a Ligeti Bolt rajzán is látható:

Zero waste kiegészítők, szálas teák, szörpök, lekvárok, natúrkozmetikumok

Alternatívák csomagolásra

Ha kézzel fogható dolgot ajándékozol, figyelj a csomagolásra! A karácsony másnapján a kék szelektív kukákban végző papírrengeteg helyett több fenntartható alternatíva is létezik.

Hacsak nem egy kacatokkal kíméletlenül leszámoló Marie Kondo-tanítvány vagy, sanszos, hogy a gardrób mélyén nálad is lapul egy-két régebbi ajándékzacskó, ami talán már körbejárt párszor a családban. Ne félj újra felhasználni ezeket! Ha gondolod, csatolj hozzájuk egy frappáns üzenetet, hátha pont az eredeti tulajdonosa kapja vissza.

Jó megoldás lehet egy természetes anyagból készült, úgynevezett Furoshiki kendő is: rengeteg kreatív csomagolási módszer létezik, így a textillel gyakorlatilag bármilyen alakú tárgyat be tudsz csomagolni, a kendőt pedig újra és újra fel lehet használni.

A mikuláscsomagnak sem kell már úgy kinéznie, mint a parkolási büntetéseknek: piros nejlon helyett teheted például kézzel nyomott pamutzsákba is a gyermekeknek szánt finomságokat (száraz mikuláscsoki helyett ízletes magvakra, gyümölcsökre, házi sütire szavazunk).

Alkotó kedvűeknek pedig egy tuti újrahasznosítási tipp: csomagold az ajándékokat felesleges újságpapírba, amit aztán neked tetsző színűre, mintájúra festesz. A nagyi varrós dobozában (általában kekszes doboznak van álcázva) pedig gyönyörű csipkékre és szalagokra lehet akadni, amivel aztán átkötheted a kreálmányodat.

Alternatív csomagolás

Ha annyira nem kenyered a DIY, de mégis szeretnél papírt használni, már találsz 100%-ban újrahasznosított papírból készült csomagolópapírt is.

Meséljetek, ti milyen ajándéknak örültök a legjobban? Van valami tuti módszeretek a csomagolásra? Osszátok meg velünk tippjeiteket, gondolataitokat kommentben!

Addig is örömteli készülődést, élményszerzést kíván a Green Guide Budapest csapata!

Ha pedig szeretnétek ehhez hasonló, a környezettudatos életmóddal kapcsolatos tippeket olvasni, jövessetek minket Instagramon, vagy csatlakozzatok zárt Facebook-csoportunkhoz, és iratkozzatok fel hírlevelünkre:

Vélemények

inox konyhai mosogató csaptelep kihúzható zuhanyfejjel

2021.07.27.

fantasztikus és egyben hihetetlen bloghoz. Igazából szándékozik köszönöm, azért, hogy nekünk sokkal jobb részleteket.

Zöld karácsony IV. – Tudatos ünnepi időtöltés – Green Guide Budapest

2019.12.23.

[…] eltelt három adventi vasárnap alkalmával írtunk nektek környezetbarát ajándékozásról, díszítésről, vacsoráról. A negyedik gyertyaláng meggyújtása alkalmával pedig az […]

Zöld karácsony III. – Mi kerüljön az asztalra? – Green Guide Budapest

2019.12.17.

[…] az ajándékozásnál, a vacsora elkészítésekor is remek alternatívákat találhatunk annak érdekében, hogy a […]

Írd meg a véleményed