Hol húzzuk meg a határt, hogy ki számít barátnak, és ki ételnek? Rossz ember az, aki húst eszik? Miért olyan agresszívak a vegánok? És vajon mi a helyzet a növények érzéseivel? Konkoly Niki, csapatunk rezidens növényevője keresi a válaszokat a fenti, és még sok olyan kérdésre, melyek gyakran felmerülnek a veganizmus kapcsán. Személyes hangvételű, részletes cikkét sok évnyi útkeresés, informálódás, vegánokkal és húsevőkkel folytatott beszélgetés inspirálta, melyet három részletben fogunk megjeleníteni. Az első részt itt olvashatod.

Jobb kezemmel a kutya hasát vakargatom, a ballal csirkecombot majszolok

Nem gondolom, hogy a mészárlás bármilyen formában is humánus lehetne, de tény, hogy léteznek különböző szintek. Ha már meg kell halnia szerencsétlen állatnak, még mindig jobb, ha életében jó dolga volt, és nem a csőrétől vagy farkától megfosztva kellett egy matekfüzet méretű ketrecben raboskodnia.

Ennek ellenére számomra akkor is morbid, ha egy gazda éveken át kedvesen becézgeti a cocáját, majd levágja azt. 

A macskám is jó húsban van, és megvan már vagy tizenöt éves, mégsem lesz belőle cicapörkölt. Persze, hogy is jutna ez eszembe, hiszen ő egy cuki házi kedvenc, nem holmi haszonállat.

Pedig a malacok olyan okosak, mint egy hároméves gyerek, a tehenek ugyanúgy kötődnek utódjaikhoz, mint az ember, és a csirkék is felismerik a gazdájukat, sőt, dorombolni is tudnak. Természetesen számos oka van annak, mely állatokat érdemes húsukért, bőrükért tenyészteni, ezáltal “elnyerve” a haszonállat státuszt, de kultúráról kultúrára változik, mely állatok tartoznak ebbe a halmazba. 

A legtöbben ki vannak akadva a koreaiak kutyahús fogyasztásától és annak betiltását követelik, pedig náluk ez ugyanolyan régi hagyomány, mint Európában a szárnyas-, sertés-, vagy marhahús fogyasztása. Utóbbi pedig például Indiában tiltott.

Sokaknak kiakad a cukiságmérője egy gumicsizmában szaladgáló malac láttán, de utána azért lazán betol egy duplabaconös szendót, hiszen annak már nincs malacka-formája. Ha pedig valaki más vágta le, valahol jó messze, akkor az állat halála nem az ő lelkén szárad, hiába támogatja ezt ő a pénzével.

De akik erre rávilágítanak, azok agresszív forradalmárok

A vegán jelző jócskán hordoz negatív töltetet: az internet erőszakos térítőinek, kommenthuszárainak gondolják őket. Hiszen rengeteg szenvedélyes kifakadást olvasni, az olyan szélsőséges megmozdulásokról nem is beszélve, mint mikor francia aktivisták henteseket és azok üzleteit terrorizálták, ezáltal rengeteg békés, jószívű vegán rossz hírét terjesztve. Ez pont olyan radikális kifordítása az egyébként békés eszméknek, mint mikor életpárti aktivisták öltek meg orvosokat egy abortuszokat végző klinikán Amerikában. Hazánkban is van bőven mániákus vegán, aki bojkottál egy vegán éttermet, mert a mosdóban nem állatkísérletmentes szappan van, vagy legyilkosoz egy kisgyermekes anyukát, amiért az nem szöktette meg a szomszédból a levágásra váró bikát. 

De az agresszív természetet vagy éppen abnormális viselkedést ne írjuk egy szemléletmód kontójára, hiszen minden vallásnak és eszmének vannak szélsőséges hívői, akik a saját céljaikra csűrik-csavarják a követett eszmék, dogmák értelmét. 

A veganizmus célja alapvetően az, hogy emberek és állatok egyaránt békében, biztonságban, egészségben éljenek. 

Először megismerkedni a húsipar valóságával azonban olyan, mint mikor Neo lenyeli a piros pirulát a Mátrixban.

Az újonnan szerzett tudás értelmében a világról alkotott képünk 360 fokos fordulatot vesz, és nagyon könnyű azt gondolni, hogy az emberek egytől egyig szörnyetegek, amiért hagyják, hogy ezek a gyönyörű, intelligens, fájdalmat és félelmet érző, élni akaró lények ennyit szenvedjenek és haljanak meg azért, hogy mi aztán feldarabolt testüket anyatejükből kevert szósszal leöntve, két zsemle közé fogva fogyasszuk egy párszáz forintos menüben.

Akármennyire is szeretnénk ezt mindenkinek megmutatni, nézeteink másra erőltetése nem vezet jóra. Ahogy a legtöbb dohányos sem a cigisdobozokon lévő lyukas torkok és szürkehályogos szemek képének hatására szokik le, úgy brutális vágóhídi felvételeket kéretlenül mások arcába nyomni sem célravezető. Ez inkább csak bűntudatot kelt, és nem hiszem, hogy negatív érzésekből kéne építeni. Véleményem szerint az új szokások kialakításánál a jó alternatíva megmutatása sokkal fontosabb, hiszen nagyon nehéz úgy lemondani valamiről, hogy nem tudjuk, mivel pótoljuk majd annak hiányát.

Sok vegán viszont azért harcol az állatok jogaiért, mert azok nem tudnak értük felszólalni. Ne felejtsük el, hogy a történelem során rengeteg pozitív változáshoz volt szükség forradalmakra. A rabszolgafelszabadítás, vagy a nők szavazati jogának kivívása során sem egy ember végezte rács mögött. Tudom, hogy veszélyes, és sokaknak akár felháborító is az állatok jogairól beszélni, mikor szerte a világon rengeteg ember is jogfosztottan, szörnyű körülmények között él.

De ahogy nem férfigyűlölő valaki attól, hogy feminista, úgy nem lesz embergyűlölő sem egy vegán. 

Mi több, sokan épp az emberjogok támogatása végett válnak vegánná. Sokkal közelebb jutnánk ugyanis a világéhség felszámolásához, ha a rengeteg gabonát és növényt, melyet állati takarmánynak használunk, egyenesen az emberekhez juttatnánk el. És akkor arról még nem is beszéltünk, milyen káros a húsiparban dolgozók mentális egészségére a vágóhídi munka.

Nem kell szeretni az állatokat, de a Földünk védelme közös ügyünk

Én a mai napig fél karral evickélek ki a Balatonból, hogy a partra menekítsem a fuldokló katicákat a másik kezemen, mint valami reinkarnálódott Assisi Szent Ferenc, de van, aki egyszerűen nem csípi az állatokat. Vagy még ha néhányat kedvel is, meg nem rengethető véleménye, hogy a tenyésztett állatok az ember nélkül meg sem születtek volna, így azt tehetünk velük, amit akarunk. Márpedig ezeknek az embereknek nem fogom tudni megváltoztatni a véleményét, mindegy, hány szomorú szemű bocis képet biggyesztek ide.

Az a helyzet, hogy mások egyszerűen nem úgy gondolkodnak, mint én, vagy más vegánok. És akármennyire is hihetetlen számomra, van, akit szimplán nem hat meg a visító malac, vagy a még magzatvíztől meleg borja után bőgő tehén látványa. Mert ők egyszerűen szeretik a szalonnás rántottát, meg a túrós batyut. 

És ettől még ők nem rossz emberek. 

Hiszen nem vagyunk fekete-fehérek. És attól még, hogy nem érdeklik őket kifejezetten az állatok, lehetnek szerető, gondoskodó, másoknak biztonságot és örömet adó anyák, apák, nagyszülők, barátok, szomszédok, tanárok… Emberek. 

Bármennyire is szeretném, hogy a világ összes állata boldogan, szabadon szökdécseljen egy mezőn, és ne felporciózva végezze egy tányéron, nem mondhatom meg másoknak, mit egyenek és mit ne. 

De az a gond, hogy az egyes állatok szenvedésén túlmutat a nagyüzemi állattartás által okozott kár mérete, melynek ökológiai lábnyoma szoros versenyben van a túlnépesedéssel és az összes közlekedési jármű által együttesen kibocsátott szén-dioxiddal, hogy elnyerje a globális felmelegedés legfőbb okáért járó címet. 

Igen, a nagyvállalatok hibája ez, de igenis mi, vásárlók tudjuk a döntéseinkkel szép lassan alakítani a kínálatot.

Nem tudunk úgy élni, hogy ne ártsunk, de lehet törekedni annak minimalizálására

És mi a helyzet a növények érzéseivel? Elsősorban ez nyilván egy, a vegánok erkölcseit próbáló piszkálódás, de vizsgáljuk meg a kérdést több oldalról.

Jelen tudomány szerint a növények érzékelnek, de központi idegrendszer híján nem éreznek fájdalmat. Engem ennek ellenére elkeserít, ha látom, ahogy épp kivágnak egy fát, vagy ahogy a szüretelőgép rázza meg az olívafát, és ilyenkor legszívesebben ezeket a termékeket sem enném vagy használnám. 

De mivel fotoszintetizálni nem tudok, azt választom, hogy a lehetőségekhez mérten a legkevesebbet ártsak. 

És azért valljuk be, egy répát kihúzni a földből más, mint eltekerni egy csirke nyakát.

De ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy állatok evésével védi a növényeket?

Vegánként összességében jóval kevesebbet fogyasztunk növényekből is, hiszen nem esszük meg hús formájában azt a rengeteg növényt, mely az állat takarmánya volt.

Igen, a népszerű vegán receptek superfoodjai, mint az avokádó, quinoa vagy kókusz fogyasztása sem a legkörnyezetbarátabb, hiszen messziről jut el hozzánk, és a kitermelésük sem valami etikus. De ezekből a mindenevők is sokat fogyasztanak, és ha össze is adjuk a szállítás által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, még mindig nem tartunk ott, mint amennyi energiára és vízre van szükség azonos mennyiségű hús előállításához, a marhatelepekről a levegőbe kerülő, szén-dioxidnál is károsabb metán horribilis mennyiségéről nem is beszélve.
(A fejlődő országokban, veszélyes körülmények között dolgoztatott, kiszigerelt dolgozók helyzete ettől függetlenül hatalmas probléma, ám akárcsak a fast fashion esetében, ez is összetett probléma, melyre nem feltétlenül tudunk mindössze a fogyasztásai szokásaink megváltoztatásával hatást gyakorolni.)

Felkiálthatunk, hogy sosem lehetünk 100%-ban vegánok: a gabona betakarításának sok vadon élő állat is áldozatául esik, állati eredetű anyagokból készül sok ragasztó, sőt, az autóinkat is tengeri élőlények maradványaival hajtjuk. Ha az állati eredetű termékeket sikerül is kerülnünk, mindennapi használati tárgyainkkal, legyen az elektronikai kütyü vagy vécépapír, mind-mind környezetünk irtásához járulunk hozzá.

Emberi létünk ugyanis a természet kihasználásán alapul. 

Egyedül akkor tudnánk azzal szimbiózisban élni, ha meztelenül gyűjtögetnénk bogyókat az erdőben, mint ahogy tettük is azt sok-sok évvel ezelőtt, de nyilván okkal távolodtunk el ettől az életformától. 

Azonban az, hogy nem tudunk ártalommentesen élni, nem jogosít fel arra, hogy az égbe dobjuk a kezeinket, és felkiáltsunk, hogy ha úgyis minden lépésünkkel ártunk, akkor minek mondjuk le bármiről is, zabáljuk csak két pofára a csülkös pacalt.

Azzal a kifogással nem tenni semmit, hogy egy ember próbálkozásai csak egy aprócska csepp a tengerben, olyan, mint mikor tízezrek nem mennek el szavazni azzal az indokkal, hogy az ő szavazatuk nem ér semmit.

A veganizmus egy folyamatos törekvés arra, hogy a lehető legkevesebbet ártsunk, azzal a tudattal, hogy ezt talán sosem fogjuk tudni nullára csökkenteni.

De miért mondunk le a húsról vagy sajtról nehezebben, mint például a nejlonzacskókról? Valóban olyan könnyű a vegán életforma? Mit tegyek, ha belevágnék, mégsem tudom tökéletesen csinálni? Niki többek között ezekre a további kérdésekre keresi a választ a cikk utolsó részében, melyet itt olvashatsz – tarts velünk!

Ha pedig szeretnél ehhez hasonló gondolatokról olvasni, beszélgetni, illetve a környezettudatos életmóddal kapcsolatos tippeket olvasni, csatlakozz zárt Facebook csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre:

Képek forrása: Pxhere, Pixabay, Unsplash