Hol húzzuk meg a határt, hogy ki számít barátnak, és ki ételnek? Rossz ember az, aki húst eszik? Miért olyan agresszívak a vegánok? És vajon mi a helyzet a növények érzéseivel? Konkoly Niki, csapatunk rezidens növényevője keresi a válaszokat a fenti, és még sok olyan kérdésre, melyek gyakran felmerülnek a veganizmus kapcsán. Személyes hangvételű, részletes cikkét sok évnyi útkeresés, informálódás, vegánokkal és húsevőkkel folytatott beszélgetés inspirálta, melyet három részletben jelenítettünk meg. Az első részt itt, a másodikat itt olvashatod.

Miért mondunk le a húsról, sajtról nehezebben, mint például a nejlonzacskókról?

Szerencsére egyre gyorsabban terjed a hulladék-, vagy legalábbis műanyagmentes életre, háztartásra való törekvés is, arról azonban még mindig ritkábban olvasni, mekkora hatással van a nagyüzemi húsipar is a környezetünkre. Míg stílusos vászontáskára váltani a műanyag szatyrot már menőnek számít, az állati eredetű ételek elhagyása már összetettebb téma. 

Hiszen az evés több, mint egy életszükségletet kielégítő cselekvés:

az étel élvezete az élet élvezete. 

Evéssel ünnepeljük a születésnapokat, de a halált is. A főzés pedig az alkotói kreativitás kiteljesedése. 

Ott az a megannyi szép emlék is, melyek evéshez fűződnek: tejföltől ragadó ujjakkal tépni a lángost a Balatonparton az utolsó augusztusi hétvégén, korgó gyomrunkat 200 forintos pizzával enyhíteni egy görbe este után a Körúton, vagy rántott húst dézsmálni vasárnaponként a nagyinál.

De vajon miért kell meghalnia egy (vagy több) állatnak azért, hogy mi minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel? Hiszem, hogy a nosztalgia nagy részét nem maga az étel adja, hanem az ahhoz társuló légkör. A nagymama biztonságot sugárzó konyhája, vagy az önfeledt bulizás a haverokkal. De ezeket a kedves emlékeket már nem veheti el tőlünk senki – miért ne lehetne hát új élményeket átélni, régi szokásaink reformálásával?

Épp olyan orgazmikus ízélmény tud lenni egy tál fokhagymás-spenótos édesburgonya gnocchi is, de a tavaly karácsonyi fűszeres lencsesült, narancsos vörösáfonyalekvár, rozmaringos sült burgonyagolyó és fehérboros gombamártás-kombóm után is megnyalták mind a tíz ujjukat mindenevő családtagjaim is.

Igaz, én sosem rajongtam igazán a húsért vagy tejért, de nekem a cappuccino rizstejjel, a rakott krumpli pedig gabonakolbásszal a természetes. Másoknak ez viszont merő istenkáromlás, hiszen ha valaki a hús vagy sajt ízét kívánja, akkor minek próbálkozik annak kamu megfelelőivel? Számomra inkább az a kérdés, hogy ha kedvelt ízeinket növényi alapanyagokból is elő lehet állítani a fűszerek segítségével, akkor miért ahhoz a verzióhoz ragaszkodunk, mely állatok kínzásával és leölésével jár?

Szeretném azt mondani, hogy vegánnak lenni gyerekjáték, de sajnos nem az

Mint ahogy minden életstílusbeli váltáshoz és új szokás kialakításához, a vegánná váláshoz is idő és rengeteg türelem kell – mások és magunk felé egyaránt. Tényleg finomakat eszem és egészséges vagyok, de bizony megvannak az életstílussal járó nehézségek is.

Családi összejöveteleken, munkahelyen, első randin újra és újra hallani a játékos élcelődéstől kezdve a már bunkóig terjedő beszólásokat nemcsak fárasztó, hanem sokszor bántó is. Kényelmetlenül érzem magam, mikor rendelek egy étteremben, pedig kedvesen, öniróniával fűszerezve próbálok érdeklődni, de így is én vagyok a finnyás kákabelű, aki idegesítő kérésekkel traktálja a felszolgálót.

Minden ünnep alkalmával dilemma olyan helyet találnunk, ahol a család többi része tud “normálisat” enni, és nekem is jut valami sült krumplin és pirítóson kívül. Részben megszűnik a spontaneitás, és nincs meg a “majd bekapok valamit” hozzáállás szabadsága sem: előre kell terveznem, hogy biztosan legyen mit ennem.

Ennek ellenére én kitartok a veganizmus mellett. Ez számomra a helyes életút, így érzem magam egészségesnek és így tiszta a lelkiismeretem. És ha akár csak egy embert is a húsfogyasztásának csökkentésére motivál valamelyik finom főztöm vagy beszélgetésünk, akkor már boldog vagyok.

Ezt az életstílust sokszor bélyegzik a városi burzsoázia kiváltságának, tele túlárazott smoothiekkal és avokádókrémmel, de ennek ellenére minden társadalmi rétegből kerülnek ki vegánok. Hiszen a vegán életmód elsősorban szemlélet kérdése, és például a jóval olcsóbb céklából és répából is isteni fogásokat lehet készíteni. Nem tagadom azonban, hogy nagyvárosban élve, különböző vegán étkezdékkel, boltokkal, piacokkal körülvéve, gyermektelen fiatalként előnnyel indulok.

Nem mindenki tud 500 forintot szánni egy liter zabtejre venni (vagy 800-at a mandulára), vagy ideje és energiája azt otthon elkészíteni, Budapest belvárosát elhagyva pedig azért még elég silány a felhozatal vegán éttermekből.

Ha egy egyedülálló anyuka épp a dupla műszak után esik be az éjjel-nappaliba, hogy valamit vásároljon három otthon váró gyermekének, sanszos, hogy nem pont az összetevők listáját fogja a fáradtságtól lecsukodó szemével vizslatni, legyen akármennyi olcsó, könnyen elkészíthető vegán recept is a neten. 

A közétkeztetés sem a zöldséges fogások miriádjáról híres, és a laboratóriumban, őssejtből előállított, fenntarthatóbb húsra is várni kell még. 

Kifogások vagy sem, nincs mindenki olyan pozícióban, hogy teljesen vegánná válhasson. Így ha a húst, tejtermékeket és tojást nem is hagyja el mindenki teljes mértékben, szerintem igenis haladás már az is, ha legalább azok mennyiségét csökkenti ahogy, akkor és amikor csak lehetősége van rá, ezzel saját kapacitásához mérten annyit téve a környezetéért, amennyit csak tud.

Ha adnál egy esélyt a veganizmusnak

Elsőre nehéz eligazodni ebben a világban, hiszen honnan tudnánk, mi fán terem a sajtszerű ízt adó sörélesztő pehely, vagy hogy honnan szerezzük be a vegán omlett alapjául szolgáló csicseriborsólisztet. Van, aki egyik napról a másikra áll át, de nem kell mindennek egyszerre történnie. Arról nem is beszélve, hogy a veganizmus a növényi étrenden túl a ruházkodásra, az állatokat kihasználó szórakoztatóipar – mint például a cirkuszok vagy delfin show-k – és az állati összetevőket használó, valamint állatkísérleteket alkalmazó kozmetikumok bojkottálására is kiterjed.

De tudd, hogy minden apró lépés segít, és már akkor hatalmas virtuális ölelést kapsz tőlem az éteren keresztül, ha egyáltalán megszületik a fejedben a döntés. Rengeteg blog, vlog, fórum nyújt is segítséget nyújthat az elindulásban. Jó magyar nyelvű kiindulási pont például a Prove oldala, ahol egy 30 napos vegán kihívást, a Veganuárt is kipróbálhatod, és rengeteg kérdésre választ kaphatsz, de szemezgethetsz különböző dokumentumfilmek közül is.

Böngéssz a rengeteg, nyálelválasztást beindító ételfotó között az Instagramon, próbáld ki a magyar vegánok nagyköveteként is emlegetett Steiner Kristóf valamelyik hedonista receptjét, Budapesten járva pedig látogass el a rendszeresen megrendezett vegán piacra, vagy kóstolj kölesből készült “túrógombócot”, isteni curryt, vagy éppen szaftos hamburgert a különböző étkezdékben. Kedvenc vegán étkezdéinket térképünkön is megtalálod.

Nem hiszek a címkékben, megbélyegzésben, és a legvegánabb vegán címért folytatott küzdelemben. 

Hiszek azonban a tudatosságban és tudatos döntéshozatalban, a kérdésekben, az azokra adott válaszok meghallgatásában, az építő vitákban, a status quo megkérdőjelezésének hatalmában és a kollektív jót (t)evésben.

Az állatokért, Földünkért, az emberiségért. Magadért, (leendő) gyermekeidért és mindenki másért – a közös jövőnkért.

Ezzel háromrészes cikksorozatunk végéhez értünk. Ha szeretnél beszélgetni a vegánságról, illetve a környezettudatos életmóddal kapcsolatos tippeket olvasni, csatlakozz zárt Facebook csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre:

Képek forrása: Pxhere, Pixabay, Unsplash