A 7. kerületi Csengery utca egyik meredek lépcsőjének alján megbújó pincéjében Rácz Kálmán dolgozik, mégpedig Ride Kálmán nevű bringaszervizében. Dávid és én egy péntek délutánon találkoztunk vele. Belépve a szervizbe először Loco fogadott minket, a harci sérüléseit büszkén viselő kismacska. Majd Kálmán köszönt és invitált be minket egyből a műhely belsejébe, ahol indusztriális környezetben beszélgethettünk vele arról, hogyan kapcsolta össze az adományozást a munkájával.

Kálmán bringaboltja hétfőnként adományszervizként üzemel. Vagyis a hozzá adományként leadott bicikliket – általában meglévő vagy szintén adományozott alkatrészekből – felújítja, és eljuttatja alapítványokon keresztül a rászorulók számára. Mindezt úgy, hogy közben átláthatóan vezeti a beérkezett adományokat. A Ride Kálmán bringabolt a hét többi napján pedig egyszerű, ám annál izgalmasabb bicikliboltként működik.

Interjúnk elején egy gumicserének lehettünk szemtanúi, majd Kálmán letette a munkát, és másfél órát ránk szánt az idejéből, mialatt személyes és telefonos megkeresések egyaránt bebizonyították, hogy Kálmán bringaműhelyének szolgáltatásait szívesen veszik igénybe.

Mióta foglalkozol biciklikkel, régóta az életed részét képezik, hogy alakult ki a bringa-szeretet?

Nem is foglalkoztam mással, erre ilyen egyszerű a válasz. Pedig későn, 6-7 éves koromban tanultam meg biciklizni. Majd megtetszett a BMX, amikor a ‘80-as évek elején Magyarországra ért a hulláma. Annak több értelmét láttam, mint csak simán menni a biciklivel egyenesen. (nevet) Aztán 8 éves voltam, amikor ‘86-ban vetítették a moziban a BMX banditákat, amit Lackóval, a bátyámmal láttam. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy akkor gurult el a gyógyszerem. Ezt a pirulát neki sikerült belendíteni a kezdetek kezdetén. Nagyrészt neki köszönhetem, hogy a hobbim a munkám. Soha se felejtsetek el hálát adni.

Azóta megtapasztaltam a kerékpározás felhasználói oldalát. Nekem a bicikli mára inkább praktikum, nem száz százalékosan a bicikli szeretete miatt döntöttem így, de ez idővel kialakult bennem. Szerencsésnek vallom magam, hogy abból élek, amit szeretek csinálni.

A Ride Kálmán előtt milyen területeken dolgoztál?

Amikor végeztem a polgári szolgálattal, autószerelő szakmám lett. 18 évesen elmentem egy-két napot dolgozni egy műhelybe. Mellette akkor már hobbiszinten bütyköltem bicikliket, besegítettem szervizeknél. Egy autószerelős munkanap után viszont olyan retkesen jöttem haza, hogy úgy döntöttem, én ezt biztosan nem fogom csinálni. Hogy lehet így csajozni menni? Olyan koszos voltam, hogy utána három óráig fürödtem. Mérlegre raktam, hogy autó- vagy bicikliszerelés, és mivel utóbbinál szinte csak a kezed lesz piszkos, azt választottam. (nevet)

Mielőtt megnyitottam a bicikliműhelyemet, 17 évig dolgoztam különböző szervizekben, boltokban. Ebből 9 évig voltam üzletvezető a debreceni Velvárt kerékpárboltban. Ennek köszönhetően lett olyan jellegű tapasztalatom is, hogy átéltem, milyen az, amikor kudarcba fullad egy üzlet. Illetve időközben rájöttem, hogy szeretek eladni. Eleinte zenével kapcsolatos dolgok adásvétele mozgatott, aztán jött a bicikli. Így kerültem közelebb a bringaboltokhoz, és kezdett kirajzolódni bennem, hogy ez az, amihez értek. Úgy érzem, felismerem, mire van szüksége az embereknek. 

Ezzel a tapasztalattal nyitottad meg a műhelyedet, de az adományozás ötlete hogyan jött?

Jól tudjuk, hogy mindent a szüleinktől hozunk. Ha nem jó a minta, akkor nem egyszerű az élet sem. Nekem is vannak olyan agymanóim, amikkel nehezebb szót értenem. Kicsit ehhez is kötöm az adományozást, ez egy munka saját magamon.

Amikor 2016-ban megnyitottam a saját boltocskámat, akkor jöttem rá arra, hogy az a jó üzlet, amikor csinálsz valami olyat, amit más nem. Pláne, ha még hasznos is! Korábban önkénteskedtem a Budapest Bike Maffiánál, akkor Havasi Zolival beszélgettünk sokat. Én eljártam a rendezvényeikre bringát javítani önkéntesen, mivel ehhez értettem. Eközben Zoli fogalmazta meg azt az üzleti modellt, hogy legyen egy bringamárka, ami azon felül, hogy nagyon jó minőségű, jótékonykodik is. Mivel eddig ilyenről még nem hallottunk, ezért a mi feladatunk lett, hogy kitaláljuk a részleteket. Már a legelején érződött, hogy valamibe beletrafáltunk. Ezt az egészet az tette egyedivé és hatékonnyá, ami akkor még nem volt tudott, hogy én a munkaidőm húsz százalékában végzek karitatív munkát. Így jött, hogy 2018 januárjától hétfőnként kizárólag az adományszervizt csinálom. A két tevékenység (bringaszerviz és adományszerviz – a szerk.) teljesen más attitűdöt kíván. 

Még mindig számozod az adományozott bringákat?

Persze, kötelező. 962 adományozott biciklinél járok.

Mi az elmúlt éveid legnagyobb tanulsága?

Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy ha tehetném, nem adnék senkinek ingyen biciklit. Ez nem azt jelenti, hogy pénzért kínálnám, hanem valamiért cserébe. Lelassítanám az egész folyamatot, és meghálálásra nevelném azokat, akiké lesznek a “lehetőség biciklik”. Természetesen az ő jelenlegi értékeik szerint. Elindult egy folyamat a Tanulj Tesó alapítvánnyal, miszerint Szendrőn a jó tanulmányi eredményért kapják meg a hátrányos helyzetű gyerekek a bicikliket. Ezen abszolút rajta vagyok, és ettől az évtől veszem szigorúbban, mivel ahogy növekszik az adománybicajok száma, úgy válik bennem is komolyabbá az ügy. Azok a személyek, akik bizalmukba fogadnak azzal, hogy hozzám hozzák a bringájukat, az ő nevükben is kommunikálok, amikor azt mondom, hogy nem ingyen adom a biciklit, hanem eredményért cserébe.

Illetve egy időben önkénteseket is toboroztam. Nagy tapasztalat volt, mert bár a szándék megvolt bennük, de inkább nekik volt jó, nekem kevésbé. Egy bicikli megjavítása komplex feladat. Ha valaki bejön hozzám, és például gumit tud cserélni, de itt éppen nem gumit kéne cserélni, nem tudok mit kezdeni vele. Jöttek az udvariaskodó körök, és míg egyedül megcsináltam hét, nyolc biciklit, segítséggel maximum négyet. Ezen változtatnom kellett. Ebből lett a Tekerem Szerelem, egy bringajavító képzés, ami arról szólt, hogy általános karbantartásokat mutattam be a jelentkezőknek. De mostanra a Covid leaprította a workshopokat.

Jött már valaki úgy hozzád, hogy szeretne egy biciklit, de mivel nincs pénze, cserébe segítene neked?

A szervizben van egy nem túl szép és nem túl elegánsan berendezett raktár, amiről tudni kell, hogy mi hol van. Egy műhely nemcsak a szerelésből áll, hanem ott kell lennie a fejedben a szerszámok, alkatrészek helyeinek is. Volt már, aki felajánlotta a segítségét, de vele éppen ezért nem a biciklin dolgoztam. Kitaláltam számára egy feladatot, térdmelegítőkhöz vágott pántokat újrahasznosított gumiból. Körülbelül 8 órát dolgozott a bicikliért. Hasznot lehetne hajtani a társadalomból, ha nem segélyért állnának sorba. Mindenkit, aki csak teheti, arra ösztönöznénk, hogy dolgozzon meg azért, amit szeretne kapni.

Minden eszközt igyekszel felhasználni, többnyire meglévő alapanyagokat használsz bringákhoz. Szerinted ez is neveltetésből jön? 

Persze. Már nincsenek velem a szüleim, de ez akkor is fontos volt, amikor éltek.

Amikor azt látod, hogy a nagyanyád a budipapírt porciózza, vagy hogy a család 45 kilométeres körzetbe megy nyaralni, akkor ezt viszed tovább.

Bár én szeretek ülni a teherautóban, és menni, ezt pont nem hoztam, de az utazást is jobban átgondolom, egyértelműen a hozott mintákból.

Azt mondtad, hogy egy vállalkozás akkor működik jól, ha egyedi. Ez a hozzáállás az életed többi terülétre is kihat?

Azok vagyunk, amit teszünk. Engem az motivál, hogy jó minőséget adjak az embereknek. Ha elrontok valamit, akkor odaállok a vevő elé, vállalom és kijavítom a hibát. De inkább kipróbálom a javított bringákat az átadás előtt. (nevet)

Úgy látom, sokat dolgozol. Honnan gyűjtesz hozzá motivációt, erőt?

Nem csapom szét magam, nem olyan életmódot élek, hogy elfecsérlem az energiát. Szerintem ez annak köszönhető, hogy nem vagyok nagy társasági ember. Ha az lennék, sokat kéne foglalkoznom azzal, hogy mindenkinek elmondjam, miket csinálok. De mivel nem mondom el, ezért nekem ez az egész nem egy nagy dolog. Ha nagy feneket kerítenék mindennek, vagy ha folyamatosan azon gondolkodnék, hogy honnan szerezzek motivációt, előbb-utóbb kiégnék. 

Jövőbeli tervek?

Pár éve Tahitótfalun vettem egy telket. Ott kezdtem el felépíteni egy szabadtéri műhelyt, szeretnék idővel hetente pár napot ott dolgozni. Legfőképpen a napfény hiánya miatt. Nagyon nem mindegy, hogy hol dolgozol, és nekem hiányzik a nap, főleg ha felépül a boltocska előtti lakóház, akkor oda lesz a délutáni napsütésem is. Ez egyébként ilyen bakancslistás dolog volt nálam. Vettem egy motort, most járok hozzá tanfolyamra. Annyira vágyom már a szabad levegőre, hogy hajlandó vagyok érte tanulni, pedig az nem az én asztalom. (nevet) Mondjuk a KRESZ-tanulást ajánlom minden közlekedőnek. 

Mit jelent számodra a műhely?

Emlékszem, mikor kinyitottam a boltomat, üresen állt, – még most is végigfut a hideg rajtam -, arra gondoltam, hogy itt most az fog történni, amit kitalálok. És tudtam, ha ez konstruktív, építi a vállalkozást, akkor jó fog történni. 

Amikor elkezdtem itt dolgozni, folyamatosan azon voltam, hogy mindig találjak izgalmat, boldoggá tegyen a munkám. Életem célja, hogy olyan dolgokkal, emberekkel vegyem körbe magam, olyan környezetben, ahol jól érzem magam, és nem ahol egyfolytában feszengek. Sok energiába telik megjátszani magunkat. Független akarok maradni, nem azonosulni mások gondolkodásával, főleg olyanokéval, akik a számokban hisznek. Az az alapvető hitem, hogy az élet nem mennyiség, hanem minőség. Sokan felfelé kerekítenek, hogy népszerűek legyenek. Engem nem az érdekel, hogy már több mint 900 biciklit eladományoztam. Azért érzek felelősséget, hogy egyre tisztábban és átláthatóbban csináljam. 

Végezetül még milyen fontos infót osztanál meg az olvasókkal?

Szeretem eloszlatni azt a képet, hogy amit csinálok, mennyire jó dolog és minden hétfőn könnybe lábadt szemekkel szerelem az adománybringákat. Mert néha nincs kedvem hozzá. Amikor kérdezted ezt a motivációs dolgot, akkor ez jut eszembe, és nem azok a pillanatok, amikor berakom a háttérbe a punk zenét és szerelek. Hanem amikor nem szól a zene, de csinálom, mert tudom, hogy csinálnom kell. Hiszen elvállaltam, viszont ez a vállalás belülről jön. Azt érzem, hogy nem is csinálhatnék mást. Jó érzés kitartani egy ilyen ügy mellett, nekem ez megéri.

Sok bicikliboltban dolgoztam. Tudom, hogy ha úgy jön be valaki, hogy van bizalma és nem fél attól, hogy le akarják húzni, mert azt gondolja, hogy ez a csávó képes arra, hogy munkaidejében ingyen dolgozzon, azon az egy napon, akkor valamit érez. És ez a lényeg, hogy egyáltalán érezzenek valamit. Ez a fajta jótékonyság érzelmileg is egy jó befektetés. Nem szoktam zokogva nézni a saját képemet, hogy mekkora hős vagyok. Ne így képzeld el! Ez egy belső érzés.

Túlélőkönyvet kéne írnom. Van egy fickó, aki néha bejár hozzám, 68 éves. Ő mondta egyszer, hogy ‘Kálmán, tudod mi jut nekem itt eszembe? Szarból várat.’ (nevet) Mondtam, hogy nekem is.