Mikor 2021 elején több mint 10 új önkéntessel bővült a csapatunk, egy online orientáció során játszottunk egy icebreaker játékot, melynek az volt a lényege, hogy minél több közös vonást fedezzünk fel egymásban. Aznap este kiderült, hogy szinte mindenki szereti a pisztáciát, teázni, enni-inni és kirándulni, természetben lenni, kreatívkodni, de most tűnt csak fel, hogy még egy közös nevezőnk van: a macska- és kutyagazdik között majdnem mindenkinek idős, tizenéves kiskedvence van, sőt, kiemelkedően magas a fekete állatok száma is: két fekete kutyust és négy fekete macskát is számlál a szerencsés gárda.

Ebből a bundás osztagból mutatunk be most nektek néhány egyedet. És hogy mi az apropó? Nem más, mint februári témánk: ebben a hónapban ugyanis a felelős és zöld állattartással fogunk foglalkozni. Lesz szó arról, mit érdemes átgondolnunk, mielőtt megosztjuk otthonunkat egy szőrös, tollas vagy pikkelyes pajtással, de arról is, hogyan csökkenthetjük az ő öko-mancsnyomukat.

De mindent a maga idejében: hangolódásként mutatjuk, kik azok a négylábú barátok, akik a mi mindennapjainkat aranyozzák be.

Julcsi, Mici és Artúr

“Mici idén töltötte be a 10. életévét. Gimnazista voltam, amikor a családunk tagja lett, és azóta is kitüntetett szerepe van az életemben. Falusi macska létéből kiindulva nem gondolom, hogy még mindig 9 élete van, de szeretném azt hinni, hogy amikor az ölemben wellnessezik, visszaszerez belőlük párat. Tavaly tavasszal Micinek lett egy fogadott tesója, Artúr, aki pár hetesen úgy döntött, elszakad a családjától, és pont a mi kertünkben várta sírva, hogy megmentsék. A szüleimnek megesett rajta a szívük, hetekig itatták cumisüvegből, és türelmesen nevelgették. 

Azóta két fekete macsek teszi teljessé a Domján család életét. Artúr pont olyan, mint egy igazi vadmacska: ösztönösen ugrik a bokánk után, amikor csak teheti. Mici pedig egy macskában megtestesült bölcs öreglány, aki egyébként nehezen tudja elviselni folyton izgő-mozgó fiatal változatát. Mindketten igazi egyéniségek, szeretetünket szüntelen dorombolással és karmolással viszonozzák. Ha csak egy kívánságom lehetne életem során, azt kérném, hogy értsek a nyelvükön.”

Tami és Szofi

“Tavaly szeptemberben ideiglenes gazdinak jelentkeztem a Mopsz Mentő Alapítványnál, majd pár nappal később haza is hozhattam Szofit, aki egy menhelyről került az alapítványhoz, majd szinte az egész nyarat egy kutyapanzióban töltötte. Az első naptól kezdve teljes összhang alakult ki, imádnivaló, hiperaktív kutyus, aki semmit sem rágott meg vagy tett tönkre. Amikor volt rá egy érdeklődő, összeszorult a szívem. Aztán sajnos, vagy szerencsére nem keresett többet a gazdijelölt, én pedig hazalátogattam Szofival a szüleimhez. Anya hozzám hasonlóan egy perc alatt beleszeretett, és pár nap múlva el is indultak a beszélgetések a párjával Szofi örökbefogadásáról. Szerencsére arra jutottak, hogy befogadják Szofit! Hihetetlen nagy boldogság tölt el, hogy bár én nem tudtam volna megtartani, így mégsem kellett végleg elbúcsúznom tőle, és tudom, hogy nagyon jó helyre került. Anya (és a férje) pedig boldog, hogy lett egy kutyájuk, és hogy gyakrabban látogatok haza.”

Deni és Fickó

“Fickó, a házi kandúr lassan 13 éve került hozzám, azóta sok minden történt. Egyik kedves pillanatom, amikor a Trónok harca – Vörös nász epizód után teljesen összeesve, bánatzabálásba kezdett. A sokkot az arcán láthatjátok a mellékelt fotón. De mentett már meg póktól, hozott a belső udvarról szárnyas húst (ezután kapott csengős nyakörvet), szóval tényleg nem panaszkodhatom, gondoskodik rólam. Néha kicsit féltékeny, mikor más macskákat nézek a neten, de aztán megbékél.

A fenntarthatóság közös szívügyünk, segít a konyhai komposztálható hulladékokkal, mivel ő a krumpli héját nem szereti, jobban szereti, ha az alom zeolitos, és figyel, hogy a már másra nem használható papírzacsiba, vagy a macskaalom megmaradt zacsijába rakjuk bele a nemkívánatos elemeket. Fontos, hogy csomagolást se hagyjunk hátra túl sokat, így általában 3 kg-os kiszerelésben vesszük a száraztápot, nedveset pedig a fogkő elkerülése végett nem is kap.”

Anikó és Buksi

“Buksit több mint 14 éve hoztuk el pöttöm szőrgombócként a helyi menhelyről egy másik kutyussal, Pamaccsal együtt. Buksi több mint egy éve már Pamacs nélkül, de szerencsére (a korával járó nehézségeket leszámítva) egészségesen és továbbra is töretlen lelkesedéssel rója velünk a kilométereket is. Mert ha sétáról van szó, nincs tréfa. Robog a pórázhoz, azt összehajtva a szájába kell adni, és már megy is a kapuhoz, várva, hogy felcsatoljuk végre és mehessünk is. Ahhoz képest, hogy kiskutya kora óta ez a szokása, még csak a második pórázt nyúzzuk…

A(z egyik) leghálásabb, legodaadóbb, legkedvesebb kutyánk! Nekünk lelkes, vidám lelki társunk és terapeutánk, a család legveszedelmesebb négylábúinak (=macsekok) pedig őrző-védő “nagypapája” és bundás kuckója.”

Dávid és Szotyi

“Szotyola személyével egy megtestesült ördög és egy 10 éves, fekete játékmackó együtt lett az életem része. Egy éve örököltem meg őt, mivel akkor a megvakult, morgós kutyapajtinak más választása nem adódott. Azóta lassan egymáshoz alakultunk és egy tucat közös kalandon vagyunk túl. Imád utazni és ezt kihasználva teherbringás kirándulásaimon gyakran játssza a türelmetlen navigátor és ugatós jelzőkutya kettős szerepét. Annak ellenére, hogy eléggé a saját világában él, már sok barátot és sok becenevet is szerzett magának (Üvöltő dervis, Totyola, Karmos póni, Zászlós őrnagy, stb.) 

Az öregúr érkezésével nekem új rutinokat kellett kialakítanom, neki pedig a vidéki kert után egy szűkebb városi életteret volt muszáj megszoknia. Bármennyire is hozzám nőtt az elmúlt évben, nekem azért nehéz elfogadnom, hogy akarva-akaratlanul hozzájáruljak az itthoni 2,5 millió kutya ökológiai mancsnyomához, amit persze igyekszem csökkenteni a kutyatápok tudatos megválasztásával és azzal, hogy Szotyi kolbászait leggyakrabban valamilyen használt papírzacskóba szedem fel.”

Mimma és Muca

“Muca igazi öreglány, hiszen idén 17 éves lesz, de még mindig úgy néz ki, mint egy kis kölyökpárduc. Tardoson töltöttem pár napot, mikor a környékbeli macskák közül ő kiszemelt magának, és nem tágított mellőlem. Annyira egymásra találtunk, hogy muszáj volt elhoznom magammal. Itthon aztán ügyesen megtanult a kertben kalandozni, majd a hívásomra hazajönni. Egy ideig Anyukámmal élt, de mióta megint velem lakik a városban, minden napomat bearanyozza. 

Mucát igyekszem minél kisebb ökológiai lábnyommal eltartani. Cicaeledelekből csak az alumíniumdobozosakat választom, amiket elöblítés után szelektíven gyűjtök. Macskaalomból pedig a környezetkímélő, lebomló fajtát használom.”

Niki és Áfonya

“Elméletileg Áfonya, gyakorlatilag inkább csak Cica, Mucika, vagy Putyurka néven fut az én cicám. Idén lesz 17 éve, hogy Balatonfüreden átszökött a nagyszüleim kertjébe a szomszéd, kutyás házból, még kölyökkorában. A szomszédasszony – elmondása szerint – egy kukában találta őt, és a felsőjébe dobta be, úgy biciklizett haza vele. Átszokott aztán hozzánk, majd felköltözött velünk Pestre. Már nem számoljuk, hány fürdőszobaszőnyeget és kanapéhuzatot tett tönkre, mert annál több boldog pillanatot okozott nekünk. Elképesztően empatikus kis lény: ha szomorkodom vagy beteg vagyok, mindig a segítségemre siet, és dorombolással gyógyít.

A szép korral viszont sajnos betegségek is járnak: tavaly nyáron számtalan vizsgálat után pajzsmirigy-túlműködést, illetve vese- és májbajokat diagnosztizáltak nála. Ez azt is jelenti, hogy a speciális tápok és gyógyszerek az általunk termelt hulladék mennyiségét felfelé, a bankszámlám egyenlegét viszont lefelé húzza. A jóhír viszont, hogy ezek segítségével visszanyerte régi formáját – épp csak az éjjeli áriázást nem unta még meg. De sebaj, ez legalább felkészít arra, milyen érzés lesz, ha egyszer egy síró kisbabához kell majd felkelnem éjszakánként…”

És ti kivel osztjátok meg az otthonotokat? Kommentben várjuk a bemutatókat!