Nyílt Nap a Kisdiófa Közösségi Kertben
-
Szombat, 2022. március 5. 10:00 - Szombat, 2022. március 5. 18:00
- Kis Diófa utca 4, 1077 Budapest
- Kisdiófa Közösségi Kert
- Ingyenes
Leírás
A Kisdiófa közösségi kert márciustól októberig minden hónap első szombatján nyílt napot tart, hogy az érdeklődők megismerhessék a Kertet, a működését, történetét, a benne munkálkodó embereket, növényeket, a belváros közepén megbújó csodás zöld oázist.
A programok szervezés alatt, aktualitásokról a Facebook eseménynél tudtok informálódni.
A részvétel ingyenes, de a szervezők a nap folyamán adományt gyűjtenek az erre kihelyezett dobozban, ezzel további hasonló izgalmas események megvalósulásához járulhatsz hozzá, illetve a tetőfelújításra és közösségi bútorokra is gyűjtenek.
A Kisdiófa Kert alapítója, szervezője és működtetője 2016 óta a Kortárs Építészeti Központ (KÉK).
A KÉK célja, hogy megteremtse a városról való közös gondolkodás és vita nyílt fórumait, ezáltal a széleskörű nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegye az építészet és városfejlesztés kortárs kérdéseit.
Az eseményen megjelentekről videofelvétel és fénykép készülhet!
A szervezők hulladékot nem gyűjtenek, ezért arra kérnek, amit hoztál, vidd is el magaddal!
A járványhelyzet változása miatti műsor-változtatás jogát sajnos fenn kell tartaniuk.