Töltekezz, hogy aztán te is adhass: 8 bolygóbarát tipp a mentális egészség megőrzéséhez

  • 9 perc

Nagyon fontos, hogy törekedjünk a mentális, lelki és persze ugyanakkor testi egészségünkre is. Miért foglalkozzunk mindezzel? Ha fizikailag, mentálisan és érzelmileg is rendben vagyunk, az nemcsak egyéni életminőségünkben, hanem társadalmilag, szociálisan, gazdaságilag is jelentkezhet, és nem utolsó sorban mindez hatással lehet a tudatos, fenntartható, környezetbarát életmódunk kialakítására, fenntartására is. Hiszen nagyon is igaz a sokszor hallott mondás: üres kancsóból nem lehet vizet tölteni. Figyeljünk hát tudatosan minden érzetre, érzésre, hogy azokra a megfelelő időben, a megfelelő módon tudjunk reagálni. 

Szöveg: Nagy Anikó
Kiemelt kép:  S Migaj / Pexels

Nem kell mindig boldognak, vidámnak és kiegyensúlyozottnak lennünk – nem is lehetünk, és ez így teljesen rendben van. Viszont ha egy rossz érzés, szorongás, félelem, akár a depresszió egyéb jelei tartósan fennállnak vagy befolyásolják életvezetésünket, ha nem tudunk jelentős változásokkal, veszteségekkel megbirkózni, akkor ezt fel kell ismernünk, meg kell fogalmaznunk, és el kell kezdenünk rajta dolgozni. Na de hogyan? 

Nem mindenkinek van lehetősége szakemberhez fordulni, így cikkünkben a mentális és lelki jóllétünk különböző szintjeit (fel)ismerve, annak megőrzéséhez, javításához gyűjtöttünk számos ötletet, javaslatot, inspirációs forrást.

Rend a lelke mindennek 

Ki ne hallotta volna ezt a mondást? És ugye, hogy milyen igaz tud lenni? Biztosan nektek is mondták már, hogy tegyetek rendet, mielőtt elkezdtek tanulni, dolgozni, alkotni, mert a rendezett környezet segít fókuszálni. Hiszen nem vonja el a sok-sok apró tárgy, dísz, újság, könyv a figyelmeteket. És egy-egy rendrakás, akár nagyobb takarítás után mennyivel jobb érzés körbenézni, végigsétálni az otthonunkban és lehuppanni a kedvenc fotelunkba! Nem véletlenül. 

Lelki egészségünk, nyugalmunk megteremtéséhez és közérzetünk javításához első lépésként tehát a környezetünkben is tegyünk rendet. Ehhez márciusi cikksorozatunkat is figyelmetekbe ajánljuk, amely során otthonunk helyiségein végighaladva gyűjtöttük össze, melyik felhalmozott, megunt, elromlott, elnyűtt holminkat hogyan tudjuk kreatívan megújítani, újrahasznosítani, továbbadni, eladományozni vagy a megfelelő módon kidobni. Egy alapos rendrakás, lomtalanítás, szanálás és takarítás csodákat tehet a közérzetünkkel is! Amellett, hogy pár órára leköti a figyelmünket, mozgunk. Nem utolsó szempont pedig, hogy másoknak is segíthetünk az adományokkal, alapanyagokkal, és számos olyan tárgytól, ruhadarabtól is megválhatunk közben, amely talán szintén teherként nehezedett gondolatainkra, lelkünkre. 

Ha úgy érzitek, hogy egy nagyobb változás, egy megújult otthoni környezet, egy szemléletváltás is segíthet a jólléteteken, érdemes például a minimalizmus elveit, szemléletmódját is megfontolni, és ha csak részleteiben is, de átültetni mindennapokba. 

Fotó: Taryn Elliott / Pexels

Vásároljunk okosan! 

A minimalizmus szemléletét életünk minden területére kivetíthetjük. Legyen szó az otthonunkról, a ruhatárunkról, vagy éppen vásárlási és fogyasztási szokásainkról, javasolt néhány alapvetést megfontolni, beépíteni életünkbe! 

Vásárlás során gondolkodjunk el, valóban szükségünk van-e az adott ruhadarabra, kiegészítőre, táskára, dekorelemre. Szükségünk van rá, mert még nincs ilyenünk, használhatatlan a mostani, vagy valójában van már belőle több is? Ha utóbbi, akkor miért is vennénk meg? Vásárlás előtt számoljunk el tízig, húszig,vagy akár százig, ha épp nagyon labilisak vagyunk! Szuper, ha le tudunk mondani ezekről a felesleges befektetésről, mert felismerjük, hogy valójában nincs is rá szükségünk, esetleg csak kompenzálnánk valamit a vásárlással. Így el tudunk kezdeni ezen dolgozni

Fotó: Sarah Dorweiler / Unsplash

A majdnem elköltött összeget, a megmaradt pénzt pedig tegyük félre utazásra, kirándulásra, vagy egy új biciklire! Ha pedig látjuk, hogy idővel mennyi pénzt spóroltunk, ahelyett, hogy feleslegesen elköltöttük volna, az hosszú távon remek motiváció lesz.

Ezzel a megmaradt összeggel akár támogathatunk civil szervezeteket, alapítványokat, szuper segítő csapatokat is! 

Ép testben ép lélek

Még egy mondás, amivel nehéz vitatkozni. Biztosan ti is tapasztaltátok már, hogy ha rosszul érzitek magatokat, lázasak vagytok, vagy fáj valamitek, akkor az a kedvetekre, közérzetetekre is hatással van. Ez egyáltalán nem véletlen, illetve fordítva ugyanannyira igaz. Ha mozgunk, erősödünk, aktívak vagyunk és fittek, az mind-mind kihat a mentális jóllétünkre is. Hatékonyabban kezeljük a nehézségeket, ellenállóbbá válunk a kihívásokkal szemben. 

Persze megintcsak nem arról van szó, hogy heti ötször fussunk 20 km-t, vagy biciklizzünk 50 km-et, és minden nap 100 fekvőtámaszt és hasprést is csináljunk! Nagyon fontos, hogy a testmozgás, amit végzünk, az adottságainknak, testfelépítésünknek megfelelő legyen, de leginkább szívesen végezzük, mert jólesik, mert jól érezzük magunkat közben! Lehet ez egy rendszeres hosszú séta vagy kocogás (akár párban, kisebb társaságban), jóga vagy pilates, biciklizés, tollaslabda vagy bármilyen labdajáték, csapatsport. A lényeg, hogy közben jól érezzük magunkat! De azért legyünk nyitottak: próbáljunk ki új sportágakat, kísérletezzünk, hátha egy szuper új mozgásformára, remek közösségre lelünk

Na de hogyan motiválhatjuk saját magunkat? Ha nem is minden nap, de heti egy-két napra iktassunk be magunknak valamilyen mozgást. Ha végigcsináltuk a gyakorlatsort, lefutottuk vagy letekertük a kitűzött távolságot, lepjük meg magunkat egy finom turmixszal, egészséges nasival! Egy idő után megszokottá, napi/heti rutinunkká válik a mozgás, és bizony érezni fogjuk megannyi jótékony hatását, illetve annak szükségletét, hiányát is.

És ami az ép testünkhöz (és lelki egészségünkhöz) még hozzájárul, és szintén elengedhetetlen aspektus, az a táplálkozás! Lehetőségeinkhez mérten helyi termelők szezonális finomságait vásároljuk és fogyasszuk, ügyeljünk a megfelelő mennyiségű és minőségű vitaminok és ásványi anyagok bevitelére is. 

Fotó: Lucy May / Unsplash

Töltődés a természetben

Természetterápia, erdőfürdő, erdőmerülés. Talán ti is találkoztatok már ezekkel a fogalmakkal, esetleg volt is részetek ilyen élményben!? 

Ha még nem, egy korábbi cikkünkben olvashattatok az erdőmerülésről. A vezetett sétán, programon sokféle gyakorlat során kerülünk nyugalmi állapotba, kellemes hangulatba mind a légzésünk tudatos figyelésével és irányításával, az érzékszerveink élesítésével, mind pedig a figyelmünk és gondolataink be-, ki-, és átkapcsolásával. A gyakorlatok, séta, a külső és belső érzések, érzetek megfigyelése során élesíthetjük és használhatjuk is mind az öt érzékszervünket, hogy minél elmélyültebben élhessük meg az élményeket, önmagunkat annak érdekében, hogy kizárhassuk a negatív, szorongáskeltő gondolatainkat, elűzhessük a stresszt, a rohanást

Fotó: Jake Melara / Unsplash

Ha nem is egy vezetett, szervezett erdőmerülésen vesztek részt, érdemes erről a terápiáról olvasni kicsit, és egy-egy séta, kirándulás során néhány ajánlott gyakorlatot elvégezni! De mindenképp figyeljetek az erdő gyönyörű részleteire, hangjaira, illataira, színeire, formáira, anyagaira és ízeire (nagyon körültekintően), hiszen mindez már önmagában is csodás élmény, nagy segítség lehet számunkra! 

Fentebb említettük a mozgást, sportolást, illetve a következőkben a növénygondozást is. Nagyon szerencsések vagyunk, ha van lehetőségünk rendszeresen és minél több időt a természetben tölteni, legyen az csak egy kis ücsörgés, séta, sport vagy tudatosabb meditáció. De persze nem mindenkinek van erre (ekkora vagy ilyen) igénye! Fedezzük fel, próbáljuk ki és ‘használjuk’ tudatosan a természet adta lehetőségeket, ha ezzel segíthetünk magunkon! 

Amikor hasonló csodás természeti és természetes, zsigeri tapasztalásban, élményben van részünk, talán csak akkor érezzük és látjuk meg igazán a bolygónk csodáját, törékenységét! Gyönyörű és ébresztő élményt, megerősítést nyújthatnak számunkra a hasonló élmények, hogy egyre tudatosabban figyeljünk és óvjuk a környezetünket, a természetet. 

Növénygondozás 

Megvásárolhatjuk a termelőktől, a piacon vagy vásárokon, de akár magról is nevelhetjük! Mit adhat nekünk és a mentális egészségünknek a növénygondozás, kertészkedés? Talán bele sem gondolunk, de nagyon is sok mindent! Azon túl, hogy csodás vizuális élményt nyújthatnak a színes virágok, a pirosodó paradicsom, a burjánzó saláták vagy az illatos fűszernövények, remek és hasznos időtöltést biztosít nekünk a gondozásuk! Gondoljuk csak végig, közben sokat tanulunk róluk, gondozásukról (és magunkról is), szuper rutint ad mindennapjainknak és még hasznos is, hiszen a saját megtermelt zöldségeinket, gyümölcseinket, fűszereinket fogyasztjuk így. Az aktív cselekvés és önellátás gyakorlása ráadásul a klímaszorongást is enyhíti!

Persze nem kell vadul elkezdeni szobadzsungelt vagy a balkonkertet telepíteni! Gondoljátok végig, nektek mi fér bele az életetekbe, mivel és mennyit foglalkoztok szívesen, mi esne jól, és bátran inspirálódjatok korábbi cikkeinkből, legyen szó felelős szobanövénytartásról, balkonkertről, vagy akár a közösségi kertészkedés alapjairól.

Fotó: Gary Barnes / Pexels 

Kapcsolódjunk ki/össze/be! 

A cikk elején már említettük, mennyire fontos, hogy figyeljünk magunkra, érzéseinkre, és felismerjük, ha valami nincs rendben. Ha elérkeztünk erre a pontra, a megfelelő módon kell kezelnünk és dolgoznunk a szükséges a megoldáson, javuláson, fejlődésen. Ha terápiát nem engedhetünk meg magunknak, akkor is számos módon kaphatunk segítséget, tanácsot, inspirációt vagy motivációt különböző forrásokból. 

Elsősorban persze közvetlen környezetünktől! Gondolatainkról, nehézségeinkről beszélhetünk azokkal, akik közel állnak hozzánk, objektíven és szeretettel állnak hozzánk és mellettünk, beszéljünk ezekről azokkal, akikben megbízunk, akik figyelnek ránk és meghallgatnak! (Szándékosan nem írtuk, hogy tanácsot adnak, segítenek, hiszen egy értő odafigyelés, fókuszált és őszinte hallgatás már önmagában óriási segítséget nyújthat!) Vagy keressünk olyan beszélgető/ kreatív/ alkotó/ sportoló/ segítő közösségeket, akik hasonló érdeklődésűek, motivációjúak vagy hasonló élethelyzetben vannak és nehézséggel küzdenek. Óriási lépés, fejlődés számunkra, ha azt felismerjük, hogy ki az, aki bizony negatív hatással van ránk, aki nem elsősorban segítő jelleggel hallgat meg bennünket, ad tanácsot. Mentális és lelki egészségünk megőrzése és javítása érdekében ez (is) egy kulcsfontosságú felismerés lehet – bármennyire is nehéz, megrázó ez a tudatosítás.

Jó szívvel ajánljuk például a Mélylevegő Projektet, amely a különböző hangulatzavarokról oszt meg információkat nagyon közérthető és vizuálisan is segítő módon, illetve a Pszinapszis oldalát is, ahol a számos pszichológiai témát, fogalmat szintén remek grafikák segítségével magyarázzák el a laikusok számára is. 

Ha már “vizuális segítség”, afrebab és MargaréTaLány csodás grafikái is többféle lelki és mentális állapotot, érzést, pszichológiai fogalmat, témát jelenítenek meg, dolgoznak fel. 

Egy kis nyugodt délutánra, rendrakáshoz vagy épp növénygondozáshoz is szuper hallgatnivaló D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi Beszélnünk kell! podcastja, vagy Wertán Sára Beszélgess jól oldala, amely a kommunikációs készségfejlesztéshez ad remek tanácsokat, a Nyitott Akadémia előadásai, könyvei, vagy a Mindset Pszichológia cikkei, előadásai, eseményei. 

mentális egészség túra
Fotó: Laurine Bailly / Unsplash

Gyógyító alkotás

Talán már ti is találkoztatok ezzel a kifejezéssel, módszertannal (is)! A számos esetben és helyen alkalmazható eszköztár végtelen variációja áll rendelkezésünkre a művészetterápiában – gondolva az alapokra, az alkalmazott eszközökre, technikákra és egyéb aspektusokra (helyszín, létszám stb.). 

Tapasztaltátok már, hogy amikor kedvetlenek, lehangoltak vagytok, jól esik egy filmet megnézni, könyvet olvasni, egy festmény vagy szobor előtt merengeni, vagy épp alkotni valamit? Bizony ilyenkor a művészetek sokszínűségével ‘gyógyítottátok’ magatokat. 

A művészetterápia egyre növekvő népszerűsége a variálhatóságának, alkalmazhatóságának és a lehetőségek végtelenségének köszönhető. Választhatunk szervezett és vezetett terápiás foglalkozásokat, amelyeket megelőznek konzultációk a terápia alakításáról, céljairól. Azonban mentális és lelki jóllétünk érdekében mi magunk is alkalmazhatjuk a művészeteket. Senki ne rettenjen meg attól, hogy nem tud rajzolni, festeni, montázst készíteni. Ez nem azt jelenti, hogy ő nem tehetséges! A művészetterápia egyik alapvetése, hogy nem az esztétika, nem a produktum az elsődleges cél, hanem a folyamat, a befektetett munka, a fejlődés.

Így tehát saját magatok által választott eszköz, technika, időpont, ritmus mentén bátran kezdjetek alkotni, ha ez valóban jólesik nektek!

Lehet ez szabad alkotás különböző technikák, anyagok, ritmusok és gesztusok kombinálásával, újrahasznosító vagy DIY projekt. Bátran próbáljátok ki, játsszatok a festéssel, a kollázs- és montázskészítéssel, rajzolással vagy írással, vagy akár fotózással, horgolással, kötéssel vagy varrással! Bármi érdekel titeket, de bizonytalanok vagytok, hogyan kezdjetek bele, ne aggódjatok, mindennek vannak remek közösségei, csoportjai és tutorial videói is. 

Kipróbálhattok számos technikát, hasznos tudást szerezhettek a természetes szépség- és bőrápolásról is például a Cocoon Manufaktúra napvédő, arckrém vagy arctonik workshopjain, vagy Vászonzsákoslány szappan- vagy samponkészítő programján is.

Fotó: Anna Shvets / Pexels

Hogy álltok a színezéssel? Ez talán megosztó elfoglaltság lehet, de a színezők lehetnek esztétikailag is szuperek, egyediek. Kérjetek meg valakit, hogy rajzoljon nektek, vagy keressetek olyan magyar tervezőket, akik készítettek “színezőket”, alapokat, mint például FREE OSTÁSTKA alapjai a Ludwig Múzeum oldalán. De kirakózhattok is, ami amellett, hogy remek önálló és társasági program is, garantált a flow élmény és a különleges végeredmény is! Csatlakozhattok többféle kihíváshoz, mint például a #100dayproject, mely szintén kifejezetten az alkotásról, a saját kreativitásunk felfedezéséről, fejlesztéséről, az egyéni utakról szól! 

Mindemellett lehet szó mozgás-/ tánc-/ zene- és hangterápiáról, irodalom- vagy filmterápiáról is! Bármely terület szimpatikus, bármelyikkel kísérleteznétek, bátran tegyétek, hiszen megtalálhatjátok gyógyító és/vagy örömforrásotokat, klassz új közösségeteket! 

És mindebben a legfontosabb, hogy megélhessétek az alkotás örömét, hogy jól érezzétek magatokat, és kicsit elengedjétek a megfelelési kényszereket, szorongásokat, hiszen pont erről szólnak, nem az esztétikai végeredmény számít! 

Segítsünk! 

Talán ti is hallottatok, vagy tapasztaltátok is már a gondoskodás erejét. Akár épp rendben vagyunk magunkkal, magunkban, akár dolgozunk azon, hogy jól legyünk, a másokkal való foglalkozás, a másokról való gondoskodás szintén pozitív hatással lehet életünkre. 

Nagyon ügyeljünk arra, hogy az önkénteskedésünk ne egy öncélú ‘szabadidős’ tevékenység legyen, illetve ne olyan helyen, csoportnál tegyük ezt, ahol mélyülhetnek a saját negatív érzéseink, érzékenyebb lelkiállapotunk! Mérlegeljük, vagyunk-e annyira rendben, hogy ez egy igazán őszinte, hasznos munka legyen, amellyel elsősorban másoknak segíthetünk. 

Gondolhatunk például arra, hogy város és országszerte több állatmenhely, mint például a Noé Állatotthon, Budaörsi Állatmenhely vagy a Vigyél Haza Alapítvány, fogad önkénteseket kutyasétáltatáshoz, takarításhoz, pakoláshoz. A segítő, szabad levegőn való munka, a mozgás mind-mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy picit mi is jól, jobban érezhessük magunkat. 

Több önkéntes közösség és kampány is van, amelyhez csatlakozva utcarészeket, parkszegleteket, vagy akár óvodát fogadhatunk örökbe. Ha szívesen veszünk részt hasonló közösségi munkában, bátran csatlakozzunk hozzájuk, segítsük őket tudásunkkal, energiáinkkal! 

A Budapest Bike Maffia önkéntes csapatát segítve pedig a gyűjtőakciókban, a szendvicskészítés vagy a kiszállítás folyamataiban vehetünk részt támogatva az utcán és a szociális ellátásban élő hajléktalan embereket. 

Photo by Kelly Sikkema on Unsplash

Csupán néhány olyan alapítványt említettünk, amely fontos ügyért, célért dolgozik. Gondoljátok végig, fogalmazzátok meg magatokban, melyik az a terület, amiben szívesen tevékenykedtek, ahol megálljátok a helyeteket, vagy épp amiben fejlődnétek, és ezek alapján válasszatok egy szervezetet!

Fontosnak tartjuk megismételni, hogy nem kell mindent beszereznünk, az összes csatornára regisztrálnunk, mindent meghallgatnunk és kipróbálnunk! Az a lényeg, hogy akár saját munkával, akár családi, baráti vagy külső segítséggel felismerjük, azonosítsuk és kezeljük az adott problémát, hiányosságot, nehézséget. Legyen szó munkahelyi, családi vagy párkapcsolati nehézségről, kapunyitási pánikról vagy életközépi válságról, vagy épp klímaszorongásról, teljesen normális, hogy ezek felmerülnek, jelen vannak az életünkben. Éppen ezért a lényeg, hogy olyan módszert, tevékenységet és ritmust alakítsunk ki magunknak ehhez a (belső) munkához, amely számunkra a leghasznosabb, legjobb és amely során jól is érezhetjük magunkat!

Ha szeretnétek ehhez hasonló zöld tippeket, híreket kapni, kövessetek minket Instagramon, csatlakozzatok zárt Facebook csoportunkhoz, a Bolygóbarátok Társaságához és iratkozzatok fel hírlevelünkre!

Írd meg a véleményed