Photo credit: Róbert Bogdan / Unsplash

Ments meg, ha tudsz: 7 kevésbé ismert állatmenhely, ahol örökbe fogadhatod álmaid kutyáját vagy cicáját

  • 5 perc

Amikor egy négylábú örökbefogadására terelődik a téma a beszélgetés során, biztosan van mindenkinek egy-két olyan menhely a tarsolyában, amit kapásból fel tud hozni mint lehetséges alternatíva. De vajon megvannak a kellő infók ahhoz is, hogy mire érdemes figyelni egy új családtag befogadásánál? Vagy, hogy hol vannak azok a menhelyek, akik kevesebbet tudnak költeni reklámra, így nehezebben is érik el tömegeket, pedig ugyanolyan imádnivaló lakóik vannak, mint az ismertebbeknek? Cikkünkben igyekszünk ezekben a kérdésekben is segítségetekre lenni!

Erre figyelj az örökbefogadásnál

Amikor valaki úgy dönt, hogy szeretne egy négylábú kiskedvencet, akit lehet simogatni, és pacsit is ad, nem elég szimplán rábökni egy cukorgombócra valamelyik kennelben, hanem teljes tájékoztatást kell kérni, illetve el kell fogadni azt a menhelyen dolgozóktól, az elsőre szimpatikusnak tűnő állatról.

Fontos szempont, hogy az állat alkalmas legyen ahhoz az életkörülményhez, amit biztosítani tudsz neki. Itt szerepet játszik, hogy lakásba vagy kertes házba kerül-e, családba vagy egyedül élőhöz, illetve hogy az adott háztartásban van-e már házikedvenc. Ez utóbbinál ajánlott őt is magaddal vinni a menhelyre, mert fontos, hogy a leendő kis pajtik már az elején megismerkedjenek egymással, és kiderüljön, hogy jól megférnek-e majd a házban.

A teljes tájékoztatás részét kell, hogy képezze a kutya vagy macska jellemének ismertetése is, hiszen ez is nagyban befolyásolja, hogy a lehető legjobb kiskedvenc-gazdi páros kapcsolat alakuljon ki.

Menhely-körkép

A menhelyi örökbefogadás a lehető legjobb alternatíva, ha valaki új, szőrös kis négylábú családtaggal szeretné bővíteni az otthoni közösséget, hiszen egyszerre két állaton segíthetsz: akit hazaviszel, és aki az ő helyére érkezhet. Különféle lehetőségek állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy mindenki a hozzá leginkább passzoló kiskedvencet találja meg:

  • Helyi menhelyek
  • Szervezetek, akik különböző fajok közvetítésére specializálódtak
  • Általános állatmentő szervezetek, akik többnyire az interneten keresztül keresnek gazdit védenceiknek (gyakran előfordul olyan is, hogy más országokból érkeznek)

A helyi menhelynek az a nagyon nagy előnye, hogy könnyen megszervezhető oda egy látogatás, így élőben is lehetőség van megnézni a kiskedvenceket, esetleg elmenni vele egy próba sétáltatásra (sokszor csak megfelelő oktatás után), hogy még jobban megismerhessétek egymást.

Ha csak interneten keresgél az ember, a fentebb említett lehetőség természetesen nem opció, így mindig nagyon körültekintőnek kell lenni, és minden apró részletnek utánajárni.

Menhelyi örökbefogadás esetén egy meghatározott összeget kell fizetni a négylábúért cserébe, ami fedezi a szervezet költségeinek egy részét. Ilyen esetekben szerződéskötés is történik. Ezek azt hivatottak biztosítani, hogy a kutya vagy cica valóban felelős kezekbe kerül, remélhetőleg egész életére.

Kérünk titeket, hogy mindig tartsátok szem előtt a felelős állattartás szabályait, és csak akkor fogadjatok örökbe kiskedvencet, ha a lehető legmegfelelőbb életkörülményt tudjátok neki biztosítani. Amennyiben ez nem áll módotokban, akkor se csüggedjetek, hiszen a számtalan más módon is részt tudtok venni egy négylábú életének megsegítésében – ezekről bővebben lejjebb olvashattok.

Íme néhány menhelyajánlás a Green Guide csapatától, a teljesség igénye nélkül:

1. Budaörsi Állatmenhely

Állatmenhely

Budaörsi Állatmenhely
Törökbálint


A menhely igazi története 2001. októberében kezdődött, mikor bejegyzésre kerülhetett az Állat és Természetvédők Budaörsi Egyesülete. A városban sajnos nagyon rossz körülmények között működött egy gyepmesteri telep, aminek egyik telekrészét az Önkormányzat megvásárolta, és az egyesület részére bocsátotta. Itt kezdődött el a munka. Később a menhely vette át a gyepmesteri feladatokat is, és magán-, valamint céges felajánlásokból menedékeket is sikerült kialakítaniuk.

A menhely helyet ad kutyáknak és cicáknak egyaránt, akiket hétvégente délelőttönként meg is lehet látogatni, elvinni sétálni, vagy csak simogatni őket, ezzel is örömet szerezve nekik, és támogatni őket a mindennapok során.

Útvonaltervezés

2. Hang a hangtalanokért Állatmentő Alapítvány

Alapítvány

Temesvári u. 37
Monor


Az alapítvány maga 2018 szeptemberében alakult meg Monoron, viszont a tagok előtte is foglalkoztak már állatmentéssel. Fő tevékenységi körük az állatmentés (többnyire kutyákkal foglalkoznak), céljuk a négylábúak segítésén kívül, hogy a leendő gazdikat tájékoztassák a felelős állattartás feltételeiről.

A szervezet külső támogatásokból és önerőből tartja fenn magát, így az elsőre nagyon nagy szükségük van, mert abból finanszírozzák a sokszor betegen megtalált kutyusok gyógykezelését. Az év bármely időszakában érdemes rájuk gondolni, így ha kedvet kaptál és megteheted azt, hogy támogasd őket valamilyen formában, itt találsz hozzá hasznos infókat.

Útvonaltervezés

3. Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület

Egyesület

Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület
Pomáz


Az egyesületet 1995-ben alapították azzal a céllal, hogy a Pomázon elkóborolt állatoknak átmeneti otthont tudjanak biztosítani, rehabilitálják őket, illetve hogy a lakosság figyelmét is felhívják a felelős állattartás fontosságára.

Ha minden vágyad lenne egy kiskutyus, de sajnos nincs meg arra a lehetőséged, hogy örökbe fogadj egyet, akkor se csüggedj, mert a menhelyen élőket virtuálisan is van lehetőséged gondviselésbe venni. Természetesen nem abban az értelemben, mint mikor volt egy tevéd a Teveclubon, és azt nevelgetted. A lényege, hogy az általad kiválasztott kutyus életét nyomon tudod követni, meglátogathatod, sétáltathatod, és ajándékkal, illetve élelemmel is könnyebbé tudod tenni az életét. Ehhez bővebb infót a honlapon találsz, illetve az egyesülettel tudsz egyeztetni a felmerülő kérdésekről. Ha pedig a fentiek közül egyikre sincs lehetőséged, viszont szívesen támogatnád az egyesületet, itt teheted meg.

 

Útvonaltervezés

4. Befogad-lak menhely

Állatmenhely


Az alapítvány 2016 márciusától működik, és fő tevékenységi körük a kutyusok mentése, rehabilitációja, szocializálása, valamint az ivartalanítás után a lehető legmegfelelőbb gazdi megtalálása.

A menhely lakóinak támogató keresztszülőket keresnek, akik havi szinten – de akár csak egyszeri alkalommal is – hozzá tudnak járulni a lakók mindennapjainak megkönnyítéséhez. Ehhez részletes infókat a honlapon tudtok olvasni.

Útvonaltervezés

5. Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány

Alapítvány

Homoksor 7
Székesfehérvár


2003 óta tevékenykedik az alapítvány, céljuk a kóbor és sérült állatok gondozása, majd gazdihoz juttatása. Az Alpha-vet Állatgyógyászati Kft állatmentési részlegével működnek együtt, így az elmúlt években több tucat gyepmesteri telepet szüntettek meg, és helyezték az ottlakókat biztonságos körülmények közé.

Fontos nekik a felelős állattartás üzenetének továbbítása is, így minden negyedévben sor kerül egy kiemelt rendezvényre, ahol családi programokat is szerveznek.

Mint minden más menhely, ők is adományokból, illetve az 1%-os kampányokból befolyt összegből tartják fenn magukat. Ha pénzügyileg nem tudod támogatni az alapítványt, de szívesen segítenél nekik a mindennapok során, jelentkezz hozzájuk önkéntesnek, és aranyozd be a kiskutyák életét.

A tradicionális örökbefogadáson túl náluk is lehetőség van arra, hogy virtuálisan lehessen a tiéd egy menhelyi lakos. Ennek lényege, hogy meghatározott összegű adománnyal támogatni tudod a menhely munkáját.

Útvonaltervezés

6. Vigyél Haza Alapítvány

Alapítvány


Az Illatos úti árva és sérült kutyák befogadásán, rehabilitásán és gazdikeresésén már 14 éve dolgozik az alapítvány. Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjanak segíteni az állatokon, több fővárosi önkormányzattal is együttműködnek, valamint elindították és működtetik a Vigyél Haza! kutyakereső mobil- és webes alkalmazást is. Ennek az appnak a segítségével elkóborolt vagy talált kutyákat lehet bejelenteni, valamint kutyaelsősegély-tanácsokat is kaphatnak az érdeklődők.

Igyekeznek folyamatosan más állatbarátoknak is segíteni, például közösen indítanak kampányokat más szervezetekkel, amiben a kisebb menhelyeken próbálnak segíteni.

Ha szeretnéd segíteni az alapítvány munkáját, azt többféleképpen is megteheted. Jelentkezhetsz hozzájuk önkéntesnek, lehetsz ideiglenes befogadó, de lehetőség van virtuális örökbefogadásra is. Ha bármelyik lehetőség felkeltette az érdeklődésedet, a honlapjukon találsz hozzá bővebb infót.

 

Útvonaltervezés

7. Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvány

Alapítvány

Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvány
Esztergom


Az alapítvány 2004-ben jött létre, hogy az esztergomi gyepmesteri telepekre bekerült kutyusoknak ideiglenes lakóhelyet tudjon biztosítani, amíg a megfelelő, felelősségteljes gazdit meg nem találják a számukra. Az évek során már általános állatmentéssel is elkezdtek foglalkozni, valamint rendszeresen lakossági ivartalanítási akciókat szerveznek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet ennek fontosságára.

Az állatmentésen kívül 2010-ben nagy álmuk vált valóra, amikor megnyithatták a Bogáncs Kutyaiskolát, amit a menhely mögötti területen alakítottak ki. Itt nemcsak a kutyusoknak biztosítanak oktatást, de a leendő vagy már éppen gazdi pozícióban lévő kétlábúaknak is.

Amennyiben szeretnéd támogatni az alapítványt, bármikor megteheted, nem csak pénzben, de tárgyi adomány formájában is. Ha ez utóbbi mellett döntesz, mindenképpen érdeklődj első körben náluk, hogy éppen mire lenne szükségük, amivel megkönnyítheted a bent lakók mindennapjait.

 

Útvonaltervezés

Írd meg a véleményed