A figyelem a legjobb gyógyír: tanácsok egy különös év különös karácsonyához

Szerző: Domján Julcsi
Kiemelt kép: Pexels

Talán nem túlzás azt állítani, hogy 2020 mindenki számára embert próbáló kihívásokkal volt tele. Pandémia, munkahelyi pozíciók elvesztése, szociális élet háttérbeszorulása – csak, hogy néhányat említsünk. Emellett pedig, mint minden év végére, idén is elfáradtunk, és december utolsó munkanapjai során csak az az egyetlen vízió éltet minket, hogy hamarosan eljön a karácsony. De idén fokozhatja a lehangoltságunkat az, hogy csökkentett létszámban fogunk ünnepelni, óvatosan, érintések nélkül.

Hol csúszott el minden?

Ha visszaemlékszünk az elmúlt évek karácsonyaira, legyen szó nagy, vagy kis családos ünneplésről, mi az első dolog, ami eszünkbe jut? Idill, szeretet, békesség, jókedv. És mi az, ami ezekből valóban megvalósult? Szinte semmi, ugye? Helyette nézeteltérések, kimerítő látogatások, és „jaj de jó, hogy végre elmentek” megjegyzések, illetve „ez a három nap mintha egy perc alatt eltelt volna” érzések.

Azt, hogy hogyan jutottunk el idáig, mindenre kitérő és szerteágazó tényekkel támaszthatjuk alá, ami természetesen egyéntől, családi háttértől eltérő. Ezért én most nem is az egyéneket, hanem globálisan a társadalmi szokásainkat szeretném górcső alá venni. Biztosan veled is szembe jöttek már azok a hírek, hogy az Egyesült Államokban bizony vannak olyan esetek, hogy halálos kimenettel végződik a Black Friday. A Fekete péntek az USA-ban elterjedt hálaadást követő pénteki nap, ami néhány évtizede a karácsonyi bevásárlás szezon kezdetét jelzi. Ezen a napon végtelen árengedményekkel csalogatnak minket az üzletek, arra ösztönözve, hogy vásároljunk. Sokszor azt is, amire nincs szükségünk. A Black Friday pedig már jóideje hazánkban is uralkodik ilyenkor, és egyébként meg nem áll egészen december 24-ig. Szerencsére a környezetünkben már több kezdeményezés felhívta a figyelmet arra „Zöld péntek” néven, hogy ezen a napon ne vásároljunk semmit. Emellett egyre többször kerül a tartalmak központjába az, hogy a karácsonyi lassulás nemcsak a testnek és léleknek, hanem még a Földnek is jót tesz. Ebben a témában mi is posztoltunk nemrég, továbbá a blogon is olvashatsz még ezzel kapcsolatos tippeket.

Fotó: Photo by Artem Beliaikin / Unsplash

De nem gondolom, hogy kizárólag a Black Friday strukturálta át teljesen a karácsonyi szokásainkat, hiszen a piaci kínálat legtöbbször a kereslethez idomul. Inkább úgy látom, globálisan ez az a nap, amivel a legjobban lehet bizonyítani, hogy mennyire átestünk a ló túloldalára. Elértünk egy olyan életformát, ahol a szavak helyett tárgyakat adunk, és más szeretetét abban mérjük, hogy mennyire drága ajándékot vett nekünk. Eljutottunk odáig, hogy az ünnepek nem állnak másból, csak költséges, ám sokszor haszontalan meglepetésekből, temérdek fogásokból az asztalon, felszínes beszélgetésekből és kimerülésből.

Pedig a karácsony a szeretet ünnepe. Legyél római katolikus, református, evangélikus vagy ateista, talán minden nézet egyetérthet abban, hogy az üres szavak, a felületes együttlét, ahelyett, hogy emelnének, inkább csak rontanak a kapcsolatainkon. De miért is lepődünk meg ezen? Az utóbbi évek nem szólnak másról, csak individualizmusról, versengésről, és a feltétel nélküli segítségadás hiányáról. És a karácsonyi hónapokban mintha hirtelen mindenki ezeket szeretné bepótolni: adakozunk, ajándékokat hajkurászunk, főzünk, a legszebb ruháinkat öltjük magunkra, és próbálunk úgy csillogni, mint a karácsonyfa izzói.

Új helyzet, új megoldások

Ezen a torz végeredményen nem segít a jelenlegi helyzet sem. A koronavírus hatására még inkább elidegenedtünk a szeretteinktől, a kapcsolattartás átkerült az online térbe. Nagy valószínűséggel sokan inkább otthon is maradnak, hogy megóvják idős szeretteiket, esetleg ajándékokat küldenek nekik. De a termékek és szolgáltatások talán olyanok, amikre valójában idén nincs is szükség. Helyette legbelül olyan apró gesztusokból töltekeznénk, mint ge őszinte, „hogy vagy?” kérdés meghallása, régi kedves történeteink felidézése, és érzéseink kommunikálása. Az őszinteség és az értő hallgatás sokszor a leggyógyítóbb, ami jóval többet is ér, mint egy parfüm vagy egy karóra. 

Annak érdekében, hogy a távolság vagy a vírusos helyzet ellenére is képesek legyünk meghitt ünnepi hangulatot teremteni, első ötletként a közös étkezések helyett egy kiadós sétát ajánlunk a szabadban. Jelenleg ez a legbiztonságosabb verziója a találkozásoknak, ami során töltekezhetünk a természetből és szeretteink társaságából. Járjuk be a környéket, öltözzünk rétegesen, vigyünk magunkkal termoszban meleg italt, nosztalgiázzunk. Így szuper családi programot tudhatunk majd magunkénak, amit sokáig felemlegethetünk.

Külön, de mégis együtt

Abban az esetben, ha a séta nem kivitelezhető, de a nagyszülők ismerik és tudják is használni a modern technika adta lehetőségeket, akkor előre megbeszélt időpontokban – a család nagyságától függően – indítsatok videóhívást a rokonokkal. Elképzelhető, hogy a Facebook Messenger le lesz terhelve, de a Zoom, a Google Meets vagy a Jitsi felületeit használhatjátok. Közben koccintsatok virtuálisan, vagy akár közösen is vacsorázhattok. Nem lesz olyan, mintha egy légtérben lennétek, mégis mókás és megható pillanatokkal gazdagodhattok általa. Ha pedig az idősebb családtagok kevésbé tudják használni ezeket az eszközöket, ám valaki a családból egészséges immunrendszerrel meglátogatja őket, akkor ő is indíthat videóhívást. 

Amennyiben nem megoldható egy-egy videóbeszélgetés, a telefonhívás is jó alternatíva lehet. Vannak témák, amikkel az egész évben szinte egyedül lévő nagyszülőket, szülőket még a magányuk ellenére is sikerülhet felvidítani:

  • Faggasd őket életük csúcspontjairól: szerelmek, karrier, utazások, kalandok – meséljenek arról, ők hol éltek, mit dolgoztak, amikor annyi idősek voltak, mint te!
  • Kérdezd meg, mit gondolnak a jelenről. Bár ritkán kapnak szót, szemléletük sokszor mégis érvényes és egyben értékes is.
  • Oszd meg velük álmaidat, vágyaidat, dilemmáidat. Az ő generációjuk objektív meglátása olyan megoldásokat adhat, amelyekkel a közeli barátaid nem rendelkezhetnek.
  • Meséltesd őket a hobbijaikkal kapcsolatos praktikákról, legyen az főzés, horgászás, kötés vagy épp motorszerelés.

Azt pedig egy percig se bánd, ha úgy érzed, nem tudsz kellőképpen reagálni a mondanivalójukra. Éppen elég, ha figyelsz! A hallgatás sokszor a legjobb gyógyír, valójában terápiás hatással bír. Általa sikerülhet szeretettel feltöltened szeretteid szívét.

De sosem késő egy kézzel írott levelet sem feladni, amiben beszámolhatsz legkedvesebb közös emlékeitekről, esetleg arról, hogy mennyire felnézel rá, vagy hogy mit köszönhetsz nekik életed során.

Fotó: Olya Kobruseva / Pexels

Neked milyen ötleteid vannak, amikkel kedveskedni fogsz karácsonykor? Oszd meg velünk kommentben! 

Békés, boldog karácsonyt és csodákban gazdag új évet kíván a Green Guide Budapest csapata!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük