környezetbarát nyaralás

Zöldben utazunk: 6 egyszerű tipp a környezetbarát nyaraláshoz

Szöveg: Domján Julcsi
Grafika: Nosek Mimma

2020 ugyan elég faramuci egy évnek bizonyul, de az augusztus eljöttével idén is inkább tópartra, hegyekbe menekülne az ember a forró budapesti aszfalt öleléséből. Habár a koronavírus-járvány hatására lehetőségeink is mérsékeltek és óvatosobbak is vagyunk, mindannyian megérdemlünk egy kis pihenést az elmúlt fél év stresszhatásai után.

A nyaralás során viszont van, hogy annyira elengedjük magunkat, hogy az élmények hajszolása közben Földünk jóléte a háttérbe szorul. Ez pedig azzal jár, hogy bele sem gondolunk, milyen kárt okozunk egy strandon eldobott műanyagvillával, vagy éppen egy kemikáliákkal teli naptej használatával. 

A Green Guide csapata fontosnak tartja, hogy ne csak a (szürke) hétköznapjaink zöldüljenek, hanem a szabadidőnk is. Éppen ezért szeretnénk környezetbarát nyaralási tippeket megosztani veled, hogy te is velünk együtt védd a környezetet, még utazás közben is.

Őrizzük meg vizeink tisztaságát!

1. Strandolj hulladékmentesen!

Lehetsz kezdő, vagy akár haladó környezetvédő, biztos vagyok benne, hogy tisztában vagy azzal, hogy az egyszerhasználatos műanyagok milyen nagy mértékben szennyezik vizeinket, sőt már a levegőnket is. És bár kényelmesnek és időspórolónak tűnhet a „használd és dobd el” technika, sajnos éppen emiatt a hozzáállás és a nem megfelelő hulladékkezelés miatt vannak tele a világ tengerei, tavai és folyói szeméttel. A szabadtereken ráadásul a nem zárható fedeles szemetesládákból a szél is nagyon könnyen kirepíti a szemetet.

Ha tudsz, mindenképp tervezz előre, és helyettesítsd az egyszerhasználatos műanyagok eszközöket fémmel, vagy többször használatos műanyaggal. Vigyél magaddal kulacsot, evőeszközt vagy kanálgépet, vagy akár fém szívószálat, ha szükséged lenne rá, és ne felejtsd el előre jelezni, hogy azok egyszerhasználatos alternatíváit nem kéred. De beszerezhetsz akár egy nagyobb poharat is, amiben kávét, italokat tudsz kérni a büfékből, vagy egyszerűen használj egy korábbi fesztiválon, szórakozóhelyen kapott repoharat. Sőt, a legtöbb étkezdében saját edénybe is kérheted az ebéded!

Dohányosok, figyelem! Az is sokat számít, ha viszel magaddal egyet azokból a fesztiválokon kapható cigicsikktartókból, és abba gyűjtöd a csikkeket, majd üríted ki azt otthon vagy a nyaralóban, nem pedig a strand gyepét tarkítod velük.

Távozáskor se felejts el körülnézni és ellenőrizni, hogy biztosan nem hagytál magad után szemetet!   

2. Válaszd a helyi ételeket, vagy csomagolj elemózsiát!

Tisztázzuk a félreértéseket: a hekk nem balatoni hal. Ez a hal az argentin partok közeléből származik, viszont nagyon közkedvelté vált itthon. Nem meglepő, hiszen az elkészítése gyors és egyszerű. Viszont ha hazai tóparton nyaralsz, válassz harcsából, pontyból, keszegből készült ételeket! Ha tengerparton, akkor viszont jöhetnek a helyi halak és tenger gyümölcsei, hiszen ezzel támogatni tudod a helyieket.

Még jobban kedvezel bolygónknak, ha főleg helyi, szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat fogyasztasz. Azonban vegetáriánusként a palacsinta és vegánként a sült krumpli a parti büfében nem biztos, hogy kielégíti minden vágyadat. Érdemes ilyenkor szólni, hiszen ha látják a vebdéglátóhelyek, hogy van igény a finom, zöldséges fogásokra, előbb veszik fel azokat az étlapra.

Amíg a kínálat nem bővül, úgy tudsz biztosra menni, hogy nem maradsz éhes, ha viszel magaddal egy kis elemózsiát. Így lehetőséged nyílik teljesen hulladékmentesen is étkezni! A hozzávalókat be tudod szerezni csomagolásmentesen a Ne pazarolj vagy Ligeti csomagolásmentes bolt üzleteiben. Én személy szerint nagyon szeretem a nyári gyümölcsöket, amiket már szinte az összes piacon kérhetek a saját szütyőimbe! Csapatunk vegánja, Niki pedig a magvakra esküszik, és egy befőttes üvegben növényi tejet is visz magával a délutáni kávéhoz. A szendvics csomagolásához szükséges szalvétát, alufóliát pedig helyettesíthetjük újraszalvétával vagy méhviaszos csomagolóval, melyeket az említett csomagolásmentes boltokban szintén beszerezhetsz.

Keresd a helyi, szezonális ételeket

3. Hagyd a parton, ami oda való!

Gyerekkoromban sajnos én is nagy kagylógyűjtő voltam, akár magyar tópartokon, akár külföldi tengereknél jártam. Viszont minden kis vízi élőlény, akár egy kagyló, tengeri sün vagy korall az ökoszisztéma szerves része. És ha őket elmozdítjuk a természetes élőhelyükről, azzal gyengítjük és károsítjuk a természetes folyamatokat. 

4. Bolygóbarát naptejek: ne csak a bőröd védd, hanem a természetet is!

Az elmúlt években több külföldi strandon, például Hawaiin és a Palau szigetállamokban is betiltották a naptejeket. Ennek oka, hogy a benne található összetevők károsítják a korallokat és veszélyesek a vízi élőlényekre. A két legkárosabb összetevő, amit kerülni szükséges, az az oxibenzon és az oktinoxát, amik egyébként akár az emberekre is ártalmasak lehetnek. 

Teljesen oké, ha nem vagy tisztában a fent leírt két idegen szóval – a cikk előtt még én sem voltam. A vásárlások során sok esetben nehéz az idegen nyelvű összetevőket vizsgálni, de ebben segíthet az Inci Beauty nevű applikáció, melyről egy korábbi cikkünkben már meséltünk.

De ami még inkább leegyszerűsítheti ezt a folyamatot az az, ha kizárólag természetes anyagokból készült napvédő krémeket keresünk. Nikinek beváltak a Krémpatika naptejei, én pedig idén nyáron kísérletezem először a Cocoutoil Cosmetics Bio napkrémével. Sőt, az utóbbi pár hétben már a DM polcain is megjelentek a környezetbarát naptejek!

Abban az esetben pedig, ha szívesen elkészítenéd saját napozókrémedet, Ökoanyu receptjét ajánljuk.

környezetbarát naptej
Vigyázz, mit kensz magadra

5. Utazz és csomagolj okosan!

A koronavírus-járvány miatt idén sokan óvatosságból inkább belföldi úticélokat keresnek fel, de saját országunk rejtett kincseinek felfedezése környezetvédelmi szempontból sem utolsó, hiszen jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással jár eljutni a Dunántúlra, mint egy óceánon túlra.

Hogyha a sok csomag miatt mindenképp az autót választod közlekedési eszközként, és még akad 1-2 üres hely is benne, akkor azt javasoljuk, hogy regisztrálj telekocsi rendszerekhez, akár Facebook csoportban, akár az Oszkár telekocsirendszerén keresztül. Egy-egy utas nagyon hálás tud lenni, ha éppen befér az autótokba, és csökkentheti a nyaralásod ökológiai lábnyomát. Plusz jófejségi pirospontért pedig ajánljuk a stopposok felvételét: hidd el, nagyon izgalmas történeteket hallasz majd a kedvességedért cserébe!

Messzebbi desztinációknál először mindig csekkold a vonat-és buszjegyeket, de ha elkerülhetetlen a repülés az úticélod eléréséhez, figyelj arra, hogy a lehető legkevesebb átszállással érj oda, hiszen a repülők a fel- és leszállásnál égetik el a legtöbb üzemanyagot. A reptéren, pályaudvaron se vásárolj feleslegesen műanyag palackos vizet, csomagolt ételeket: vigyél magaddal (üres) kulacsot, amit a biztonsági ellenőrzés után megtölthetsz, és otthon készített nassolnivalót.

környezetbarát nyaralás utazás
Éljen a vonatozás!

Itthon pedig el vagyunk kényeztetve a tavak körüli bringautakkal, úgyhogy, ha egy igazán karbonsemleges nyaraláson vennél részt, akkor melegen ajánljuk a bringatúrákat

Ha viszont idén a fővárosban töltöd a nyarat, ne felejtsd el csekkolni hétfő reggelente a Green Guide Facebook oldalát, ahol minden hét elején izgalmas Zöld Programajánlót osztunk meg.

A csomagokat tekintve fontos megemlítenem, hogy sokszor képesek vagyunk a kelleténél kétszer több ruhát vinni magunkkal.  Pedig a feleslegesen szállított ruhákkal autó vagy repülő választásával a vonat vagy a busz helyett, sajnos nagyban hozzájárulunk a levegőnk szennyezéséhez. Talpalatnyi történetek Dórija és Edvárdja számos videóban mutatták már be, hogyan pakold csak a legszükségesebbeket.

6. Vásárolj tudatosan!

Vásárolnál még egy tárgyat, hogy arról majd a nyaralás jusson otthon eszedbe? Ha visszaemlékszel, hány ilyen dolgot zsebeltél be, és azoknak mi lett a sorsa? Nagyon csalogatók tudnak lenni az árusok a strandokon, de gondoljuk át, biztosan szükség van még egy vízipisztolyra vagy strandtörülközőre? 

Vásárlás helyett mindig érdemes körbejárni, nem tudnánk-e az adott strandjátékot, búvár- vagy túrafelszerlést, és hasonló, ritkán használt dolgokat barátoktól kölcsönkérni, bérelni, vagy akár használtan beszerezni.

Ha mégis vásárolsz, a nyaraláson is gondolkodj úgy, mint a hétköznapokban: keresd a helyben gyártott, lehetőség szerint kézműves termékeket. 

Pénzünk felelős elköltéséhez kapcsolódik még, és nem győzzük eléggé hangsúlyozni: mondjunk nemet az olyan, állatokat kihasználó programokra, mint a delfin show-k, elefánt- vagy tevelovaglás, kígyóbűvölés és állatokat is szerepeltető cirkuszi előadások.

környezetbarát ajándék utazás
Egy kézműves, csomagolásmentes szappan tökéletes környezettudatos szuvenír lehet

És te hogy maradsz környezettudatos a nyaralás során? Tippjeidet oszd meg velünk kommentben!

Ha pedig szívesen olvasnál hasonló cikkeket, tippeket, iratkozz fel hírlevelünkre!


Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *