Karantén-körkép

Karantén-körkép: A Green Guide csapata így viseli

A ti életetekbe milyen változásokat hozott az elmúlt időszak? Korábban már írtunk arról, hogy a Green Guide csapat háza táján is sok minden történt. A csapat négy tagja most arról mesél, ki hogy éli meg az új helyzetet, milyen megpróbáltatásai vannak, és hogy hogyan próbál pozitív maradni.

Dávid

“A lassan három-négy hete tartó benti lét nekem a hétköznapok menetében nem okozott gyökeres változást. Amikor másfél éve váltottam a multilétből és elhatároztam, hogy az anyagi kiszámíthatóságból átlépek valami szabadabb, de ugyanakkor pénzügyi libikókát jelentő életvitelbe, akkor a mindennapi rutinok is megváltoztak. Azóta több időt töltök otthon, ami azt jelenti, hogy magammal is. Egyáltalán nem bánom, hogy a fura kényszer hatására az önidőm tovább növekszik, mert a hétköznapok habzsolása helyett többet foglalkozok az eddig tologatott feladataimmal. 

A karantén-helyzet számomra lehetőséget teremt a lassulásra és az életstílusom áttervezésére, és még inkább rávezet a tudatos életvitelre (vásárlások előtervezése, felesleg mellőzése, főzés, sport). A járvány ugyan aggodalmat generál a hozzám közelállók egészségével, biztonságával és megélhetésével kapcsolatban, de egyúttal reményt is ad, hogy talán lesz ideje a teljes társadalomnak átgondolni a jövőt és dolgozni egy gyógyultabb világ megteremtésén.

A kialakult helyzet őszinte örömöt okoz azzal, hogy végre mérhető mértékben javult a légszennyezettség, és a gyérülő autóforgalom még kedvezőbb és ösztönző hatású a bringások számára. Nekem ez, mint teherbringás fuvarozónak különösen megnyugtató a hétköznapokban – megmutatja, hogy jótékony és kreatív közösségek mennyi mindent képesek kitalálni és létrehozni a semmiből.”

Niki

“Mivel rendezvénydekoratőrként dolgoztam, a következő hónapokra tervezett munkáim – értelemszerűen – ugrottak, illetve a magánéletemben is több, mondhatni gyokeres változás történt. A kezdeti pánik szerencsére elmúlt, igyekszem ezt a kényszerpihenőt valóban pihenésre, illetve olyan háttérmunkák elvégzésére használni, amiket mindig csak halogattam. Próbálok nem túlzásokba esni, és azt hinni, hogy pont most lendülök majd bomba formába vagy olvasom ki az ágyam mellett gyarapodó könyvtornyot, de elkészültem például az új honlapommal, aminek segítségével írói munkákra szeretnék jelentkezni (ha esetleg pont cikk/szövegírót keresel, ez itt a jel, amire vártál).

Én az önkéntes karanténom idejére (a szerencsére fiatal és szuperegészséges) anyukámhoz költöztem, mert – bár alapvetően introvertált vagyok – ha ilyen sokat lennék otthon egymagam, garantáltan megőrülnék. Együtt azért jóval könnyebb elviselni a helyzetet, felváltva főzünk egymásnak valami finomat. Kifejezetten élvezem, hogy jut időm a szokásos egytálételek helyett kicsit kreatívkodni, és a brit eredetű pásztorpite vegán változatát megcsinálni, krumpli helyett édesburival, vagy éppen színes-illatos Buddha-tálakat kreálni. A sok főzés sajnos azt is jelenti, hogy folyamatosan mosogatunk, de a finom falatokért mindent! (Az ittlétem titkos küldetése egyébként még az, hogy szép fokozatosan ráneveljem anyukámat a szelektív hulladékgyűjtésre, és valamilyen megoldást találjak a komposztálásra, de erről neki egy szót se!)

Velünk van még a tizenötéves macskám is, akit újabban Cso-cso-szánra kereszteltünk, ugyanis az a legújabb heppje, hogy reggel 6 és 9 óra között – evés és vécézés előtt, majd után – véget nem érő nagyáriával örvendeztet meg minket. De nézzük ennek is a jó oldalát: legalább nem kell vekkert húznom, és garantáltan nem fogok visszaaludni a szundi funkció tíz percenkénti nyomkodásával.

A főzés mellett az is feltölt, ha nagyokat sétálok a közeli erdőben (a többiektől tisztes távolságra), és a megpróbáltatások ellenére tudatosan figyelek arra, mennyi jó, mennyi szép van a világban, ami hálával, reménnyel, bizakodással tölt el.”

Julcsi

“Én projektmenedzserként dolgozom, így azt gondoltam, nem lesz újdonság a home office, amit a munkahelyem erősen javasolt már akkor, mikor betiltották a 100 fő feletti rendezvények megtartását. Aztán mikor elkezdődött a valós itthonról dolgozás és azon kaptam magam, hogy az ágyból dolgozom és egyedül azért kelek fel, hogy kaját hozzak magamnak vagy elmenjek mosdóba, akkor elgondolkoztam, hogy valami nem oké így. Ezért ezt követően kialakítottam magamnak két négyzetmétert a lakásban, ahol kizárólag dolgozom, beállítottam reggelenként az ébresztőórát, hogy akkor keljek, mint a „normális” hétköznapjaimon, és miután felöltöztem, elmentem abba a két négyzetméterbe, ami az új munkahelyem, hogy ott haladjak a dolgaimmal. Miután végeztem, bezártam a szoba ajtaját és itt kezdődött a szabadidőm. Azóta is minden hétköznapom többé-kevésbé, de nagyjából így telik és meglepően aktívabbak, mint mikor az ágyból tevékenykedtem. ☺

Ami nekem még segít, hogy bár önkéntes karanténba vonultam, online és telefonon tartom a kapcsolatot aktívan a családdal, barátokkal, munkatársakkal. Egyelőre szabadidőm nincs több mint eddig, de azt most is igyekszem 100%-ban tudatosan eltölteni. Jógázok, olvasok, rajzolok, és olyan tevékenységekkel foglalom el magam, amikről tudom, hogy kikapcsolnak. 

Viszont a jelenlegi helyzet nemcsak az én mindennapjaimat, hanem sok emberét megnehezíti. Ezért igyekszem ott segíteni, ahol csak tudok. Eddig sok örömöt okoztam már a karantén alatt elkészült rajzaimmal, amiket a barátaimnak készítettem. Azokat a helyeket festettem papírra, amit tőlük válaszul kaptam arra a kérdésemre, hogy „hol szeretnének most lenni igazán?”

Ami a környezetvédelmet illeti, figyelek arra, hogy ne égjen sehol feleslegesen a lámpa, kihúzzam a töltőket a dugaszokból. Bár most kicsit háttérbe szorult a csomagolásmentes vásárlás, ellenben továbbra is minden hulladékot szelektálok. Ha pedig valakit a környezetemben felköszöntök, akkor az ajándékot magyar környezetbarát cég portékái közül választom. Szerencsére sok ilyen kis vállalkozás átállt az online elérhetőségre és kiszállításra. Ezek mellett pedig próbálom az online áradó információkat szűrni, kitartani és másban is tartani a lelket, illetve elfogadni és belesimulni a jelenlegi helyzetbe.”

Zsófi

“Adott egy – amúgy bölcsis – két és fél éves aktív kiscsaj, egy éppen kötelező szabadságon lévő séf és én, egy megbízásos alapon dolgozó fenntarthatósági szakértő. Alkalmazkodási folyamatunk a helyzethez még folyamatban van, de azért kezd kialakulni egy rutin. Főleg, hogy az egész család beteg volt korábban, így mi már vagy három hete itthon vagyunk.

Szóval én kelek a gyerekkel, majd a reggeli kakaót, teát követően jön a reggeli online pilates (a vírus miatt csináltak külön órákat). A gyerek és a kutya is óriási segítség, hiszen plusz súlyt és akadályt képeznek, amely bizonyos feladatoknál még előny is lehet. Nem mindnél… Délelőtt és alvási időkben én megpróbálok dolgozni, addig apa veszi át a gyereket. Én a home officehoz vagyok szokva, de azért így kihívás, hiszen még úgy is, hogy a párom szuperül leköti a gyereket, rendszeres az “Anya figyelj, Anya gyere, Anya nézd, Anya mit csinálsz?, Anya elbújtam, keress meg!”.

Vannak sikersztorik is, a múlt héten például a Fabrik kávézóba tervezett Zero Water Waster workshopot megtartottuk online, sikeresen. És senkit sem zavart mikor menet közben felnevettem, mikor a családom bekukucskált az ajtón. A párom szerencsére finomakat főz, hiányzik már neki is a munka és a közösség – jobban mint nekem, mert ő nincs az egyedüli, otthoni munkavégzéshez szokva. Délután, ha jó idő van, akkor bringázunk egy kicsit vagy a kutyával valaki kimegy a Ligetbe – tisztes távolságot tartva mindenkitől. De egy rövid kutyasétára már nem visszük le a gyereket, mert sír, ha vissza kell jönni a lakásba. Jól alkalmazkodott a helyzethez, de ahogy megérzi a szabadságot, neki is eszébe jutt, hogy mitől van most megfosztva. A lakásban folyamatos a pakolás és az elpakolás. Megengedünk olyan dolgokat, amit amúgy nem. Sokkal több a screen time, lehet az ágyon ugrálni és tök normális, ha a nappali akadálypályává alakul át. Én elfogadtam, hogy most ez van, de azért várjuk a végét. Addig pedig sokat mosunk kezet, de figyelünk arra, hogy máshol hol tudunk vizet spórolni. Okosan és ritkán vásárolunk. A nagyszülőkre pedig nagyon vigyázunk!”

És ti hogy élitek meg a jelenlegi időszakot, hogy telnek a napjaitok? Meséljetek nekünk kommentben!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *